Bálint Zoltán - Jámbor Lajos Bálint Zoltán (1871-1939) és Jámbor Lajos
(1869-1955) a millenniumtól az első világháborúig terjedő hosszú századforduló
egyik legsikeresebb építészpárosa volt. Harminchárom és fél évig dolgoztak
együtt az 1897-ben alapított Bálint és Jámbor társas cégben. Már a legelső
években jelentős megrendelésekhez jutottak: pályázati nyertesként ők tervezték -
mint a Lechner Ödönt követő nemzedék tagjai - a szecesszió magyar változata
egyik legszebb példájaként számontartott szatmári Pannónia Szálló és Vigadót,
valamint több elegáns budapesti nagypolgári villát, városi bérházat. Az 1900.
évi párizsi világkiállítás történelmi pavilonjára kiírt pályázat elnyerése, a
tizenhét tematikus csoportkiállítás installációjának megtervezése, majd mindezek
megvalósítása világraszóló sikert aratott. Az ezt követő időszakban az
épülettervezési megbízásokkal együtt számos enteriőrtervezői feladatot is
kaptak. Az első világháború kitöréséig egyik munka követte a másikat. Építészi
munkásságuk csúcspontja Hajdú vármegye késő szecessziós, erős szimbolikát
sugalló székháza Debrecenben. Legjobb műveik közé tartozik az egykori
Számvevőszéknek szintén a késői szecesszió stílusjegyeit magán viselő,
tiszteletet parancsoló épülete. Műveik közül a fővárosban az utóbbin kívül több
mint húsz épület fennmaradt. Az építészpáros tervei alapján a történelmi
Magyarországon több templom és oktatási intézmény épült föl Nagybányától
Budapesten át Liptószentmiklósig - ezek az épületek az eredeti rendeltetésüknek
megfelelően ma is hitéleti, illetve oktatási célokat szolgálnak. Kötetünk első
ízben mutatja be Bálint Zoltán és Jámbor Lajos építőművészek számottevő értéket
képviselő életművét.