Múltba zárt jelen Mintha átaludnánk közös történelmünket, hogy aztán felriadva a
különös álmok keltette rémületből, memóriánkra, fantáziánkra s nemegyszer
előítéleteinkre támaszkodva kíséreljük meg az éjszaka látottak felidézését. De
ne feledd: a te álmod csakis a tiéd. Nincs kollektív álom, még ha az álmok
számtalan vissza-visszatérő elemet hordoznak is. A te álmodról csakis te
rendelkezel, s annak elbeszélése kizárólag téged illet. Álmodat megoszthatod
másokkal, de az álom és a narratíva sosem cserél gazdát. Ócska zsarnokok szokták
felfuvalkodott dölyfükben azt gondolni, hogy beteges történelmi vízióikat
kollektív vágyálmokká képesek dirigálni, mintha csak valamennyien szinoptikusok
módjára látnánk és gondolnánk ugyanazt. Súlyosan tévednek, még akkor is, ha
kezükből evő szolgáik önfeledten hitetik el magukkal, hogy uruk álma voltaképpen
az övék is. A Múzsák ezen csak derülnek, s lejtik tovább a táncukat. A tánc
persze nem örök, csak annak tűnik. Ők maguk, vagyis a létezésük örök. S még ha
olykor rejtőzködnek is előlünk, akkor sem adhatjuk fel létezésükbe vetett
bizonyosságunkat. Hiszen nem ők szűnnének meg, sokkal inkább mi magunk. Pedig az
Örökkévaló nyújtotta történelem, amely értelmet ad bolyongásainknak, szabadságot
és felelősséget választásainknak, kifogyhatatlan muníciót múltunk minden
pillanatából és minden valaha volt gondolatunkból, s célt láttat a mindig
te-ként és sosem az-ként érzékelt másik emberben, zsidónak és kereszténynek
közös út. Érdemes volna vigyázni erre az útra, amíg véglegesen be nem takarja
áthatolhatatlan köd és elbutító homály. Gábor György (1954) filozófus,
vallástörténész, egyetemi tanár (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Filozófiai Intézet; Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem)