Könyvbölcső Tarján Tamás outputjai e röpkritikák ? ha hasonlatért a számítógépes
nyelvezethez fordulok ?, és itt a lehetséges irónia érdekében indokoltnak érzem
elárulni azt a kulisszatitkot is, hogy Tarján Tamás ama utolsó mohikánok egyike
volt, akik a Könyvhétnek még írógéppel megírt kéziratként adták le cikkeiket
(bár újabban már áttért ő is a számítógépes munkára). Tarján Tamásba bemegy a
könyv, kijön a kritika, a kettő között van ott Tarján Tamás, enciklopédikus
irodalmi tudásával, fölényes stilisztikai eleganciájával, literátus
szellemességével, mint a számítógép, amelynek működéséről a laikus szemlélő
semmit sem sejt, csak ámulattal elfogadja a munka végeredményét. A kötetben
közel ötven ?olvasónapló? mintegy kétszáz műről szól, de nem egyszerűen az itt
említett könyvekről juthat információhoz az Olvasó: legalább annyira magáról a
szerzőről is. Gondolkodásmódjáról, szellemi reflexeiről, barátságairól, a
világhoz való viszonyáról. Ezeket részint úgy fedezheti fel magának, ha az
eredményből ? az outputból ? visszakövetkeztet. Tarján Tamás megírhatta volna
azt is ? a ?metatarjánt??, az olvasónaplókhoz fűzve, de nem tette. Talán bölcsen
járt el, az egy másik könyv lenne. Esetleg lesz is. (A sorozatszerkesztő) KÖZEL
KÉTSZÁZ KORTÁRS KÖNYVRŐL ? RÖPBEN A TENGER Három évtizednél hosszabb idő óta
rendszeresen írtam, írok ? Szemmagasságban, Könyvszemle, Könyvmoly, Könyvbölcső
címen ? rövid lélegzetű kritikákat napi-, heti-, kétheti, havi- és kéthavi
lapokba. Országosba, budapestibe, vidékibe, határon túliba. Akadt köztük
hétszázezer példányban megjelenő, akadt, amelyiknek ötszáz darabjából több volt
a remittenda, mint az eladott lapszám. Kis könyves körképeim száma mára négyszáz
felett lehet. Ezek a lehetőleg mindig laza tematikussággal elrendezett
bírálatcsokrok általában legalább három, legfeljebb tíz könyvet mutatnak be,
?bélyegnyi? felületen, átlagosan ezerkétszáz?ezerhatszáz betűhelyet szánva
egy-egy műnek. Az olvasónapló jellegű beszámolók valóban egyetemista korom óta
vezetett olvasónaplómon alapszanak (bár maga a napló igencsak vegyes, szeszélyes
képet mutat: sorai kerülhetnek díszes füzetbe, kallódó cetlikre, a könyv egy
alkalmas, tiszta fél oldalára). E munkámat mindig irodalom- és
olvasás-népszerűsítésnek fogtam fel. Komprimáltsága vonzotta a lapokat, hiszen
viszonylag kis helyen viszonylag sok alkotásról tudósíthattak. Kritika-, esszé-
és tanulmányköteteimbe még részleteket sem igen emeltem be belőlük, a
megszólalásmód alkalmi jellege, személyessége, az érvelés vázlatossága miatt.
[?] A kötet háromszor-négyszer ennyi írást rostált, és ? a nyitó, illetve a záró
helyre illesztett esszécske kivételével ? semmit nem vesz át, nem olvaszt magába
azokból a cikkekből, melyeket (ugyancsak nem keveset) az elmúlt hét évben írtam
a Könyvhétnek (holott sok kapcsolódó témájú akadna köztük, például a
lexikonfolyamok további köteteit pásztázva. A szerkezeti adaptáció sem okozott
volna gondot ? ám az ilyesfajta beépítés már átrajzolás is, és a tíz ívet engedő
terjedelem sem tette lehetővé). Összesen mintegy ötven olvasónaplóban közel
százkilencven könyvről szólok. A könyvszemléket eredeti formájukban nyújtom át
(befejezésül a közlés esztendejét is jelezve). Csak annyit módosítottam ?
elírások gyomlálásával, fölöslegessé lett információk elhagyásával ?, amennyit
az egybegyűjtés diktált. Egységesítettem viszont az alcímek rendszerét: immár
minden esetben a vizsgált könyv (néha sorozat, folyóirat, egyedi publikáció)
címe ugrik ki a szövegből. A Tartalomban a szerzői név és/vagy a könyvcím előtt
szögletes zárójelben megadtam azoknak a főszerkesztőknek, alkotó szerkesztőknek,
szöveggondozóknak stb. a nevét, akiknek a könyv elkészültében döntő szerepük
volt. Ha a szögletes zárójel a név/cím után foglal magába valamely információt,
azzal a nem eléggé beszédes címet konkretizálom. Név- és műcím-mutató is
szolgálja az eligazodást, amely viszont már egyszerűbb. (Részlet Tarján Tamás
utószavából)