Aranyalma - Ostrom és szerelem Budán Sábán költő szeretne lenni, ám ahhoz még
sokat kell tanulnia, meg kell ismernie a világot és önmagát. Csakhogy a szultán
megbízásából Budára küldött Bali bég nem nézi jó szemmel a fia törekvéseit. Ő
annak örülne, ha Sábán hozzá hasonlóan gyakorlatias dolgokkal foglalkozna. A
vízivárosi cigányok vajdája elzavarja palotájukból a lányát, Linát, mert azt
rebesgetik, hogy boszorkány, és köze lehet a nemrégiben történt tragikus
eseményekhez. A két fiatal sorsa a Budától délre eső, Duna-parti hegyen fonódik
össze, amikor a várost az ostromlók ágyúzni kezdik. A keresztény hadak ismét
megpróbálkoznak Buda visszafoglalásával, ám a legnagyobb bajt nem a dörgő
fegyverek jelentik, hanem azok a furcsa halálesetek, amelyeket nem emberi kéz
okozott... Meg lehet menteni a várost a pokoli démonok hordájától? Vajon van-e
annyi erő a fellobbanó szerelemben, hogy legyőzzön ármányt és átkot? Elkerülheti
az Aranyalma a végső pusztulást? Részlet - Ide figyelj, boszorka! Csak eladni
tudod a füveket, vagy a gyógyításhoz is értesz? Az első ijedelem elmúltával Lina
alig bírta elfojtani a mosolyát. Íme, megvalósult az apja álma: boszorkány lett
belőle. Amúgy is teljesült minden föltétel hozzá, és már azon a hegyen lakik,
amelyet köztudomásúlag démonok és boszorkányok birtokolnak. Mindenesetre előbb
bizonytalanul bólintott, mire az óriás még jobban megszorította a karját, majd
rántott egyet rajta, és megismételte a kérdést: - Értelmesen beszélj, a kurva
mindenedet! Tudsz gyógyítani? - Igen, tudok. Lina abban reménykedett, hogy ha
hagyja magát, hamarább szabadul. Alig ejtette ki ezeket a szavakat, a férfi már
rángatta is magával. Nem törődött azzal, ki látja őket és ki nem, húzta maga
után Linát, és olyan sebesen lépkedett, hogy a lánynak időnként jószerivel a
levegőben kalimpált a lába. Mindkét keze sajgott: a bal azért, mert a férfi
olyan erővel fogta, hogy Lina biztos lehetett abban, hogy másnap kék és zöld
foltok sorakoznak a helyén, a jobb pedig azért, mert abban meg ő szorította
görcsösen az eladásra szánt növényeket tartalmazó bőrerszényt. A tagbaszakadt
óriás a cserzőtelep szívébe vezette, ahol a szokottnál is szűkebb utcák
kanyarogtak a hevenyészve egymás mellé dobált házak között. Nem is házak voltak
azok, hanem inkább nyomorúságos viskók, némelyik még annál is nyomorultabb, mint
amilyenekben a cigányok laktak a város túlsó felében. Falaikat sárból
tapasztották, tető gyanánt ágakkal fedték le, ablaka sem volt mindnek, ajtaja is
legföljebb úgy, hogy összeszögeztek pár korhadt deszkát, és azokat tették a
bejárat elé, ami legföljebb arra volt elegendő, hogy az utcákon kóborló
kutyafalkákat távol tartsa, egyébiránt a szél meg a hideg éppúgy áthatolt
rajtuk, mint a cserzőlébe áztatott bőr átható, fojtogató szaga. Lina ismerte a
környéket, de ennyire mélyen a városfalak alá még soha nem merészkedett - bár
nem tartotta magát gyávának, a telepnek ettől a részétől maga is óvakodott.
Kívülről is úgy festett, akár egy útvesztő, ahová még be lehet menni, de kijönni
már nemigen. Most azonban az óriás megállíthatatlanul rángatta befelé. A
kunyhóban, ahova beléptek, olyan alacsonyan volt a mennyezet, hogy a férfi
mellett Linának is le kellett hajtania a fejét. Eleinte nem is látott odabent
semmit. Már benne jártak a délutánban, a közelgő alkony újabb adag vörössel
toldotta meg Buda őszi színeit, ebből azonban a kunyhóban nem látszott más, csak
az áthatolhatatlan sötétség. Lina pislogott és megdörzsölte a szemét, ám így is
hosszú percekbe tellett, mire elkezdte kivenni egy asszony körvonalat, aki avas
szénából és ócska lópokrócokból álló ágyon feküdt - nem is volt más a
helyiségben. A nő nem lehetett sokkal idősebb Linánál, viszont jóval
nyeszlettebb és véznább volt nála, egyedül a hasa domborodott ki jócskán. A
lánynak eszébe is jutott: vajon az első vagy már a sokadik poronty készül-e
belőle a világra pottyanni, egyenesen a nyomorba és a nincstelenségbe, hogy
aztán az új jövevény is élete végéig a telep foglya legyen, mert innen nincs
egérút. Miután fölcseperedik, őt is férjhez adják egy idősebb és jóval
termetesebb férfihoz, aki úgy rángatja a nőket, ahogyan a barmokat szokás,
mígnem belepusztul a nyomorba vagy valamelyik gyerekének kihordásába. Mindezen
azonban nem sokáig tudott Lina merengeni, mert az óriás odalökte az asszonyhoz,
hatalmas tenyerét pedig a vállára helyezte, arra kényszerítve, hogy térdeljen az
ágy mellé. Az orrát förtelmes bűz csapta meg. Nem tudta eldönteni, hogy a nőből,
a szénából vagy a pokrócokból árad-e, esetleg mindegyikből egyszerre. A férfi
ekkor rárivallt a fekvő teremtésre és lerántotta róla a takarót. Lina egy
pillanatra becsukta a szemét. Az anyja jutott eszébe és a legrosszabbra
számított. Arra gondolt, hogy minden bizonnyal valami hasonló dolgot kellene itt
meggyógyítania, esetleg szülést levezetnie, és bár látott már vajúdást, nem mert
volna effélére vállalkozni. Amikor azonban újra a nőre pillantott, már látta is,
hogy másféle a baj. A szerencsétlen asszony válla a bőr alatt vörösen izzott.