A ?magyar állam megalapításának millenniumán joggal érezhette úgy az érdeklődő
olvasóközönség, hogy hiányzik a könyvespolcáról egy olyan kiadvány, amely
nemcsak képekben mutatja be a magyar koronázási jelvényegyüttest, hanem
részletesen kitér a vele kapcsolatos kérdésekre is. Petneházy István könyve
nemcsak a fenti kívánalmaknak való megfelelés miatt hézagpótló, hanem azért is,
mert több esetben nemcsak leírja és elemzi az egyes felmerülő problémákat, hanem
azokra dokumentált módon megoldást is javasol, vállalva a vitát is. A koronázási
jelvényekről írni nem könnyű feladat, hiszen nemcsak az írott források és tárgyi
anyag alapos ismerete követelmény, hanem otthonosan kell mozogni a heraldika, a
numizmatika és az ötvösség területén, illetve a könyvtárnyi irodalom
áttanulmányozása és értékelése is nagy terhet ró a kutatóra. A szerző az első
időrendben haladva, Zombortól III. Béláig tekinti át azokat az eseményeket,
amelyek kapcsolódnak a koronához és a többi királyi jelvényhez. A monográfia
második részében pedig az egyes koronázási és uralkodási tartozékok (Szent
Korona, palást, országalmák, jogar, apostoli kettős kereszt) történetét,
származási helyét, sorsát, átalakításuk idejét és okát tárja fel, felhasználva
az előző fejezetekben bemutatott eredmények mellett a különböző szakterületek
szolgáltatta adatokat is. A Szent Korona kutatásának központi kérdése a két
rész, az úgynevezett latin és a görög korona készítése, magyar tulajdonba
kerülése és összeillesztése időpontjának a tisztázása. Petneházy István az alsó
rész, azaz a görög korona esetében szétválasztja magának a tárgynak a készítési
évét a bizánci császár adományozásának idejétől, valamint az ezután végrehajtott
átalakításoktól. A szerző úgy látja, hogy a Bizáncban 844-ben, a képrombolás
korszakának befejezése után egy évvel készített császárnői koronát, kisebb
átalakítás után, VII. Bíborbanszületett Konsztantinosz császár adományozta a X.
század közepén a magyar Zombor gyulának, akinek lánya, Sarolt révén került az
Árpád-dinasztia birtokába. Ezen adományozás után még egyszer átalakították a
korona görög részét, mégpedig Géza, Szent István apja idején, aki saját képét
tetette fel rá. Szent István elküldte ezt a koronát II. Szilveszter pápának, aki
azonban a többi koronázási jelvény kíséretében visszaküldte azt. A latin korona
eredetileg egy teljes fejdísz felső része lehetett, amit III. Ottó
német-római-császár készíttetett, és miután a császár személyesen Rómába vitte,
a pápa Szent Istvánnak adományozta. A magyarok szent királya végül még
megkoronázása előtt egyesítette a két részt, hogy kifejezze ezzel a koronák
által Bizánctól és Rómától kapott jogok egy kézben való összpontosulását. Az így
létrejött koronán a következő évszázadokban további változtatásokat hajtottak
végre, minden esetben megfelelő ideológiai háttérrel. II. Géza idején került rá
a kereszt, ami Szent István ereklyetartó mellkeresztjét váltotta fel. III. Béla
Dukász császár zománcképét cseréltette fel a korábban már egyszer a koronán
szereplő Szűz Mária-képpel, amit azonban II. Habsburg Mátyás a XVII. század újra
lecserélt a Dukász-képre. A koronázási palást esetében érdemes kiemelni, hogy
annak adományozása a rajta levő felirat szerint, valóban 1031-ben történt, de
készítési idejét többek közt a felirat ortográfiai tényei alapján, 1000 előttre
kell helyezni. Funkcióját tekintve Szent István koronázására készítették a
regensburgi udvarban. A ma látható palást csonkított, noha a már említett II.
Mátyás kísérletet tett az eredeti forma visszaállítására, de nem járt sikerrel.
A paláston látható István-ábrázolás egyik meglepőbb érdekessége, hogy valaki a
király bal kezére hat ujjat hímeztetett, amelynek hátterében talán dinasztiája
táltos voltának hangsúlyozása állt. A mai formájában ismert kettős keresztes
országalma a XII-XIII. század folyamán készült. Az előtte használatban volt
országalma is megvan, átalakítva, a jogarba beépítve látható. Szent István már
bizonyosan használta országalmaként a kristálygömböt, a filigrán díszekkel
együtt, jogarrá való átalakítására III. Béla fia, Imre uralkodása alatt, 1202 és
1204 között került sor. Ugyanekkor került be a koronázási együttesbe a Béla
király által Bizáncból hazahozott kettős keresztes országalma. Szintén a
koronázási ereklyékhez tartozott a hagyomány szerint a II. Szilveszter pápától
kapott apostoli kereszt is, ez a hagyomány azonban erősen vitatható. A tárgy
létezésében viszont nincs okunk kételkedni; valószínű, hogy III. Béla
alakíttatta át koronázási eskükeresztté, amely az általa veretett pénzeken is
megjelent. Petneházy István könyve széles szakirodalmi bázisra épül, emellett
hangsúlyozott szerepe van benne saját megfigyeléseinek és gondolatainak. A jó
minőségű rajzokkal és színes képekkel bőségesen illusztrált monográfia olvasása
egyben nyomozás múltunk hányatott ereklyéi után, amelyek szerves részei és tanúi
történelmünk évszázadainak. (Írta: Takács Zoltán in: Vasi Szemle 2001/4.)