Az ?ellenállástól a kompromisszumig ? Az állam és az egyházak küzdelme a
Kádár-korszakban 1957?1968 Bertalan Péter monográfiája több szempontból újszerű.
Forrásanyagát a megyei levéltárakban őrzött Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH; EH)
dokumentumai képezik. Emellett az egyházi levéltárak irataira és a fellelhető
memoárokra is támaszkodik. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a jelenlegi
kutatásokban döntő szerephez jutnak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti
Levéltárának a feljegyzései. Ezek elsősorban az ÁVH és a rendőrség bonyolult
jogi eljárásokban született iratait jelentik. A fizikailag, lelkileg meggyötört
foglyok ?irányított? vallomásaiból nehéz rekonstruálni a valóságot. Az ÁEH
irataiban visszatükröződik a politikai hétköznapok küzdelme. Itt is
találkozhatunk ferdítéssel, de szóhoz jutnak az egyházak képviselői is. A
nyakukra ültetett egyházügyi előadók kénytelenek figyelembe venni elsősorban a
katolikus egyház hierarchikus felépítéséből adódó körülményeket. Így akaratuk
áttételesen érvényesül, a pártállam és az egyház küzdelme kiegyenlítettebb, mint
a börtönökben, a tárgyalótermekben. A számszerű statisztikákból jól
megformálható a hitélet kevésbé ismert vallásszociológiai képe is. Az egyházi
levéltárak forrásai őszinte, lírai megnyilatkozásaik miatt értékesek. Ezekben a
dokumentumokban szóhoz jutnak a hitélet első frontjában élő lelkészek közvetlen
tapasztalatai, amelyek a primer források hitelességével hatnak. A memoárok a
lélek titkos ajtóit tárják fel, s az érzelmek őszinteségével győznek meg
bennünket. A szerző több történelmi egyház helyzetének bemutatására is
vállalkozott, így nem tudta elkerülni az összehasonlítás nehéz feladatát. Erre
az olvasó is rákényszerül, közben kialakítja saját véleményét, mert Bertalan
Péter tényszerű, objektív előadásmódja elkerülve az ütközési pontokat, mégis
pártatlanul felhívja azokra a figyelmet. A II. Vatikáni Zsinat új utat nyit az
egyházpolitikában. A keresztény egyházak közötti megértés keresése, az
ökumenizmus új politikára kényszeríti az államot. A rendszerváltás után kiderült
és bebizonyosodott, hogy a kereszténység a tanítómester nyomában haladva semmit
sem vesztett a lényegéből. A kereszténység egyetemessé válása, szociális
érzékenységének növekedése az a nóvum, amely a Krisztusi igazság erejével hat, s
beteljesül a Megváltó gondolata: ?Ego sum via, veritas et vita?, ?Én vagyok az
út, az igazság és az élet?. Az Ő igazságának keresése érhető tetten a szerző
munkájában.