Tizenkét ösvény Kevés magyar írónk van, akit olyan következetesen üldözött volna
mind a Gestapo, mind az ÁVH, s aki mind a fasiszta haláltáborok, mind a magyar
Gulag poklát megjárta. S egyiket sem származása, hanem fanatikus
szabadságszeretete miatt. A Nyírségből elszármazott, tragikusan kalandos sorsú
Ilosvay Ferenc lelke a külhonban is itthon járt. Az emigráns lapokban megjelent
írásainak többsége önéletrajzi fogantatású, gyermek- és ifjúkorának világát
idézik meg, emlékezete visszaröpíti őt a nyírségi homokra, Szabolcsba, Szatmárba
és a Dunaerdők világába. Vadászkönyvei sem csupán vadászizgalmak hordozói,
sokkal inkább az ország sajátos lírai földrajza, vallomás a szülőföldről és a
hazáról, tele költészettel. Végigvadászta szinte a teljes Magyarországot. E
kötetében tizenkét magyar tájegységen átélt vadászemlékeit rögzíti, sőt tizenkét
vadász-, illetve természeti övezetre ő maga osztja Magyarországot. Bár
emigrációs évtizedeiben bejárta Európát, Ausztráliát és Afrikát, e tájak
megpillantásakor is felső-tiszai emlékek támadnak fel benne. ?Megjártam Afrikát,
megbámultam a Naivasa, Baringó, Turkana tavak madárvilágát, de azt az ezerarcú,
hihetetlenül színes, számtalan hangon locsogó, fecsegő, sápogó, krákogó,
sippenő, cippenő, reppenő, lábaló, alábukó vagy rikkantóan felburjánzó
madártengert ? nem, azt nem láttam azóta sem.? Jelen kötetének szövegét a német
kiadás képanyagával bővítettük.