Pokol a hegyek között Ronald Kerrynek állandóan viszálya volt Theodor Backkel.
Mindenki tudta, hogy előbb-utóbb összecsapásra kerül közöttük sor. Két olyan
emberről volt szó, akik száz lépésről keresztüllőtték a kőr ász szívét, és
kétszer nyerték holtversenyben a kormányzó évi nagydíját, amiért Arizona állam
legjobb lovasai szálltak nyeregbe. Látszólag barátok voltak, de ez a barátság a
nyájas gúny késélén táncolt. Mindenki tudta, hogy egyszer el kell dönteni, ki az
erősebb: Teddy vagy Ronny? Azután jött egy leány keletről, Attle nyomdász
unokahúga. Ronny és Teddy, a két ?barát? ismét egyforma szerencsével
versenyeztek. De amíg a kormányzó nagydíját el lehet osztani két részre, egy
keletről érkezett leány szíve legalábbis együgyű férfiak felfogása szerint,
oszthatatlan, és csak teljes egészében nyerheti el valaki. Joan Attle talán
különös kedvtelést is talált abban, hogy a két veszettül elszánt legényt
versengeni lássa. Miss Attle-nak ez tetszett. Mit tudják Bostonban vagy
Philadelphiában, hogy errefelé a sűrű férfivér még ismeri az egyszerű ősi
törvények parancsát? Mit tudnak az ilyesmiről keleten, ahol teliholdas
éjszakákon nem hallatszik az éhesen ügető farkas panaszos üvöltése? Hiller
vendéglőjében azután megtörtént egy napon a döntő szóváltás. A gúnyos, éles
vitát Teddy Back így fejezte be: ? Elég a fecsegésből. Ha éjszakára kisétálsz
Fred Martins erdejébe, rám találhatsz a pataknál, ahol a villámsújtotta fenyő
van. Azt hiszem, megértettél. Éjfélre ott leszek. Nem szeretnék hiába várni rád,
Ronald Kerry! ? Légy nyugodt ? és még kétértelműen hozzátette ?, nem fog rád
virradni, Teddy Back.