Az emberiség elérkezett ahhoz a ponthoz, ahonnan vissza kell fordulni, mert
ebben a formában előre menni egyet jelent a Föld elpusztításával. Az előző két
és fél évezred a latin nyelvű népek és a latin nyelvet (annak nyelvtanát,
struktúráját, gondolatiságát) átvevő országok megerősödését hozta, ezáltal pedig
az egységtől való elszakadást és rossz irány kijelölését érte el. Ez többek
között annak köszönhető, hogy az anyanyelv mint szoftver születésünk után
beprogramozza a számítógépet, az agyunkat, az élő hardvert. Így ? áttételesen ?
a nyelvek is szerephez jutottak ebben az emberiséget formáló harcban. A magyar
az utolsó nyelv ? legalábbis Európában ? az egységet hirdető, a másikat
tisztelő, mellérendelő nyelvek közül, amely fennmaradt, hogy ezt a szellemiséget
továbbadhassa. Hiába az ellentábor nagy hangja, a magyar ősi kódnyelv, amely
kihalt nyelvek sokaságával rokon. Ezt nem szégyellni kell, hanem büszkének lenni
rá. Ha megpiszkáljuk ezt a mélyen rejtőző tudást, rögtön más arcát mutatja a
történelem, máshogyan tekintünk az elmúlt évezredekre, és nem utolsósorban
máshogyan értelmezzük Jézus utolsó szavait is. Ennek a szellemiségnek állít
emléket e könyv.