Részlet a könyvből: A lámpás én vagyok. Világítok a sötétségben. Utat mutatok.
Nálam nélkül vak a látó is. Hát még ha a kormány nem sajnálná tőlem az olajat!
De elmondom a balesetemet, amelyet iskolai nyelven életnek nevezünk. Elmondom
őszintén, mintha gyónnám. Az életem úgy kezdődött, mint Jézus Krisztusé. Vagyis
azt hiszem, az én atyám is a Szentlélek volt, mert a matrikulába még csak a neve
sincs beírva. Anyám munkás volt a dohánygyárban. Tizennyolc éves korában halt
meg. Egy ízben tudakozódtam is utána. Csak annyira emlékeztek, hogy szép, vörös
leány volt, és hogy ő sodorta legügyesebben a szivarokat. Én is vörös vagyok.
Vörös hajjal születni már magában véve is szerencsétlenség. A vörös hajú emberre
mindenki gyanakodva néz. A szentek képei között egyetlenegy a vörös hajú, az se
a becsületes életéről híres. Engem egy agglegény rokonom nevelt. Ez köteles volt
Pécsett. Fehér körszakállt viselt és szürke nadrágot. Vasárnapon kint a
Káldi-bibliát olvasta. Komoly és istenfélő ember volt. Feltámadáskor ő vitte az
első fáklyát a pap előtt. Azt hiszem, szerette volna, ha folytatom a
mesterségét, de erőltetni nem akart rá; nekem pedig nem volt kedvem soha olyan
mesterséghez, amelyben mindig hátrafelé kell haladni.