Ábrándozások az óceánról. 1928 december havának utolsó napjaiban több mint
egyhónapos tartózkodás után elutaztam New-Yorkból. Azért mentem Amerikába, hogy
résztvegyek a washingtoni Nemzetközi Aviatikai Kongresszuson. A kongresszusnál
jobban érdekelt az Egyesült-Államok aviatikája, amelyről már akkor is csodákat
beszéltek Európában. Hozzáteszem, hogy a kongresszuson nem is vehettem részt
személyesen, mert mikor Chicagóból az Ohio állambeli Daytonba, W. Wright
szülővárosába utaztam, ahol a világaviatika képviselőinek össze kellett
gyűlniök, megbetegedtem. Chicagóban érintkezésbe jutottam az olasz emigránsok
első jelentékeny csoportjával, amely amerikai szokás szerint óriási arányú
kétezerterítékes bankettel tisztelt meg. Az ilyen banketteknek a tengerentúl az
a céljuk, hogy összeforrasszák a lelkeket a derült kedélyesség atmoszférájában
és az összes társadalmi osztályok barátságos összevegyülésében : az embergépek
országában ez a dolog szinte pantagrueli hangsúllyal idézi emlékezetembe azokat
a symposionokat, amelyeknek emlékét a görögök hagyták ránk (si licet. . .).
Tehát Chicagóban, amely amerikai utam első állomása volt, alkalmam volt
meggyőződni róla, hogy Észak-Amerika olaszaiban forrón és elevenen él távoli
hazájuk emléke és hogy ők az Egyesült-Államok népmozaikjában olyan társadalmi
erőt képviselnek, amely méltó félszigeti honfitársaik minden tiszteletére.
Mennyi legenda kering Olaszországban ezekről az olaszokról!