Őskori történetek Néhány évmilliárddal ezelőtt minden sokkal flottabbul ment,
mint manapság, minden további nélkül oda lehetett járulni Anya Ter Mészet elé
panaszra, ha valami kifogásunk volt a teremtéssel kapcsolatban. Anya Ter Mészet
egy oltári nagy nő volt, olyan mérhetetlenül nagy, hogy ha felment az ember a
fejére, még egy jó távcsővel sem látott el neki a lábáig; egy végtelen síkságon
terült el, fejalja egy hegység volt, derékalja egy sivatag; álmában szokta
teremteni a világot. Az ő álmai azonban nem olyanok voltak, mint a mieink, hogy
ébredéskor végük, már nem is emlékszünk rájuk; Anya Ter Mészet álmai nyomban
valóra váltak. Amikor Moravia nekilátott, hogy megírja ezeket az állati (sőt
emberi) történeteket, nyilván eszébe jutottak (ahogy nekünk is) Ezópusz,
Phaedrus és La Fontaine meséi, melyeknek szereplői a századok és évezredek során
világhírre tettek szert. Ő ezekkel nem foglalkozott - így konferálta fel ezeket
a furcsán érzelmes és fanyar, ám könnyed életképeket a kötet olasz szerkesztője
első olvasói számára. Háy János pedig így fogalmaz jelen kiadásunk utószavában:
Az Őskori történetek egy kivételes darabja az életműnek, mind tematikailag, mind
hangvételében teljesen elüt attól, amit Moraviától megszoktunk. Meséket
olvashatunk különböző állatokról, méghozzá olyan állatokról, akiket jól
ismerünk, hiszen csak a példázat kedvéért állatok, valójában emberek, emberi
tulajdonságok, sorsutak megjelenítői.