Lépték és irónia ? Szociológiai kalandozások A magyar szociológia utóbbi ötven
évének egyik meghatározó és nemzetközileg legismertebb alakja Szelényi Iván.
Ahhoz a szociológusnemzedékhez tartozik, amelyet a társadalmi tények feltárásán
és a belőlük levont összefüggések keresésén túl az elméletalkotás igénye vezet.
Nem ragad le a szigorú empirikus megközelítésnél, hanem arra törekszik, hogy
állításait legalább középszintű elméleti keretben fogalmazza meg. Mindezt
innovatív és provokatív módon. A közhiedelemmel ellentétben a tények ugyanis nem
beszélnek önmagukért, azokat kontextusba helyezve kell értelmezni, majd ? ha
lehet ? a kontextusból kiemelve a szociológiai elméletalkotás részévé tenni.
Legfontosabb műveiben Szelényi mindig képes volt olyan meghökkentő kérdéseket
vagy erős állításokat megfogalmazni, amelyekkel megkérdőjelezte a szakmai
konszenzust. A Szelényi-recepció hullámzása egyrészt folyamatosan fenntartotta a
szerző munkássága iránti érdeklődést, másrészt a szerzőben is megerősítette az
alkatától amúgy sem idegen ironikus viszonyt mind művei befogadásával, mind
pedig az átfogó társadalom-magyarázatok érvényességével kapcsolatban. Nincs még
egy szerző a hazai szociológia történetében, aki több önkritikus reflexiót írt
volna saját korábbi munkásságával kapcsolatban, mint ő. Ezek az írások azonban
minden esetben az adott téma továbbgondolását, a korábbi állítások új
kontextusba helyezését, és így a tudományos diskurzus folytatását hozták
magukkal. E kötet szerzői Szelényi életművének kérdésfeltevéseihez kapcsolódnak,
azokat értelmezik, kritizálják és gondolják tovább.