Ma is üres galamb jött, felség! Mire gondol egy nyugalmazott távcső magában?
Hogy adják a perzsaszőnyeget, kérdezi a másik vers beszélője, a hosszú sort
látva a bolt előtt. ?Nem mindegy? Fő, hogy repül? ? jön a válasz. A péküzletben
tógát is javítanak, de egy kis bonyodalom támad, mert az aquincumi katonák
zsoldját Rómából hozó harci szekér egy amerikai dzsippel ütközött. Ne mondjuk
könnyelműen egy tehénnek Dormándon nyaralva, hogy látogass meg egyszer Pesten,
mert tíz év múlva betoppan. Ezek után nem meglepő, ha a következő szarvasmarha
már egy Morgenstern-parafrázis című versben jelenik meg. Hiszen emlékezünk a
tengeritehénre, aki Kosztolányi fordításában a Müllerné őnagyságát kereste, vagy
a Karinthy fordította lóra, aki a tanár úrékhoz becsönget. Ha az ember, túl a
nyolcvanon, mint az elfáradt pörgettyű, az oldalára dől, kettőt tehet: megadóan
behunyja a szemét, vagy éppen hogy jól kinyitja, és az új látószögből veszi a
világot szemügyre. Ez a Handi Péter esete. ?S ha valami nem stimmel a tájban /
emígy féloldalasan, hát / megdörzsölöm szemem, és / hozzá igazítom magam.? Az
olvasó pedig ámul és mulat. (Várady Szabolcs)