Góré Acsai Roland a mintha költője, akárcsak a szeretett Tandori Dezső volt, de
nem a talán költészetét teremti meg. Ezzel különbözik el a mesterétől, hogy még
jobban hasonlíthasson hozzá. Az ő világában a van ugyanúgy lehet nincs, mint
ahogy a nincs lehet van. Lét-talány és jelenség-talány keveredik a verseiben,
szétválaszthatatlanul. Az emlékezés működéstechnikája képezi meg a kötet
tengelyét, amikor a gyermek- és ifjúkor mint téma, a férfikor mint egyfajta
takart és méltó gyász jelenik meg. Az könyvegész az elérés pillanatát rögzíti,
amikor a folytatás azért indulhat el másfelé, mert az emlékező (látszólag)
ugyanott marad. Az emlékezetben a visszatérés nem egyenlő a megérkezéssel, a
megérkezés sem a visszatéréssel. (Az út nem lehet olyan fárasztó, mint a
megérkezés. A megérkezésnek nincs önértéke, csak csöndje és fáradalma van.)
Lehet, ennyi madarat nem találtam még verseskötetben, és soha ilyen nehéz
árnyékot nem vetettek ezek a vers által hajtogatott origami-madarak, mint itt.
Mert az élete deléhez ért férfi nosztalgiájáról és megrettenéséről is szól,
valamifajta számvetés a könyv. Benne a családi költészet (rég várt)
visszaemelése az irodalomba finom elmozdításokkal történik ? a meghitt, egykori
hangulatok sorra időtlenségbe lebegnek át. Az emlékezet furcsán működik, kérdés,
az idő pókhálóján a múltból az emlékezőt körül zümmögő pillanatok közül melyek
akadnak fenn. Meglepően sok a metafora, a hasonlat, az oximoron. Mintha
valamilyen emléknaplót olvasnánk, múlt- vagy családi albumot nézegetnénk,
melyben a fotókat a jelen fényképező gépe rögzíti ? visszafelé. A lírai én azért
rajong, amit csak a szív ér föl. Ennyi is éppen elég a sokhoz. Acsai Roland
tudja, a legnehezebb egyszerűen, de hitelesen beszélni, talán ezért használja
úgy az antik formát, mint azt a maguk idején használták a művelői ? a mindennapi
lét történéseit fogja be velük, a formával emeli őket az egyetemesebb
létezhetőség szintjére. Az testetlen idő metaforába kényszerítése hol rövid,
szaggatott sorokat hív elő, hol leoninusokat, alkaioszi strófákat eredményez. És
lengett a hinta, és ősz volt Abonyban? Zalán Tibor