A vágyakozás kora Párizs, az 1950-es évek derekán - itt és ekkor játszódik
Arthur Koestler regénye. A fény városára a totalitárius diktatúra fenyegető
árnyéka borul. A veszély egyre közelibb, és minden józanul gondolkodó ember
tudja, hogy mi történik majd, ha végül bekövetkezik a katasztrófa. Csak
maroknyian készek a küzdelemre; a többieket megbénítja a félelem, a beteges
gyűlölet, a cinizmus, a reménytelenség vagy a jámbor és botor optimizmus.
Koestler bemutatja, miképpen mond csődöt a hagyományos nyugati kommunikáció a
totalitárius propagandagépezettel szemben. Ha a Nyugat a puszta védekezésre
szorítkozik a rágalmak ellen, amikor azok már beszivárogtak a köztudatba, és
megtették hatásos munkájukat, akkor önmagát ítéli vesztésre; rosszabb esetben
háborúk, enyhébb változatban választások dőlnek el azon, hogy milyen
kommunikációs stratégiát tudnak előállítani a politikai versenytársak. A
totalitárius rendszerek többé-kevésbé finomítva, tudatosan alkalmazzák a
megtámadás, a védekezésre kényszerítés, a féligazságok terjesztésének és az azok
igazságokként való megvillantásának módszereit. S ahol nincsen erős
beágyazottságuk a polgári értékeknek, ott nagyobb esélye van a győzelemre annak,
aki gátlástalan - ezen a téren a demokráciák mindig hátrányban lesznek a
totalitárius rendszerekkel szemben. Ez a mű nem csak rendkívül bátor politikai
mondandói miatt lebilincselő. Nem csak az izgalmas dialógusok egész sorozata
miatt, amelyekben ott lélegzik a háború utáni nemzedékek teljes kiábrándultsága.
A regény nagyszerűségét a belső pszichológia tökéletessége is adja. A mű
méltatói nem felejtenek el rámutatni arra, hogy noha kulcsregényről nem
beszélhetünk, bizonyos szereplők megformálásakor Koestler ismert hírességeket
használt föl modellként. Szabadon garázdálkodott a jellemek és viselkedések
túlságosan is gazdag tárházában, szétszabdalt bármit, és összevegyítette
bármivel. Több mint félszáz év telt el a regény megírása óta; a mai olvasó
számára Sartre, Beauvoir vagy Camus alakja a maga fizikai valóságában már
eltávolodott, ők már félklasszikussá vált irodalom- vagy filozófiatörténeti
személyiségek. A vágyakozás kora talán a legjobb Koestler-regény, egyesek
szerint erőteljesebb, mint a Sötétség délben; hihetetlen erővel mutat meg egy
kort, a hitvesztések máig tartó korát. Egy érett és pallérozott elme birkózik a
korszak leggyötrelmesebb és legfelkavaróbb kérdésével; az emberi érzelmek
tükrében tárja az olvasó elé a totális diktatúra fenyegetésével való
szembeszállás alig elviselhető terhének gyötrelmeit. Körmendy Zsuzsanna