Pax Isten létezik. Ezt az emberiség történetében oly sokszor elhangzott és oly
sokszor vitatott kijelentést ezúttal igencsak váratlan módon nemzetközi hírű
tudósok teszik. Egy egyetemi kutatócsoport áll elő a szenzációs felfedezéssel:
matematikai módszerekkel cáfolhatatlanul sikerült bizonyítaniuk, hogy
világunknak van teremtője, és hamarosan mindenki megismerheti, mert itt jár
köztünk, emberi alakban. Beköszönt hát az aranykor? Minden kérdésre meglesz a
válasz, kibékül hit és tudomány, az egész világon eluralkodik a felebaráti
szeretet? Sajnos, ezek a remények, mint annyiszor már, megcsalatnak. A Teremtő
ugyan valóban megérkezik, de egészen másmilyen, másvalaki, mint akit az
emberiség évezredek óta várt. Nem a világ sorsát bölcsen eligazgató Mindenható,
hanem egy szerény, tétova fiatalember, egy egyszerű asztalos, akinek csodatévő
képességei is felettébb korlátozottak. Persze, az internet, a reklámok és a fake
news, a gátlástalan propaganda korában, a Facebook segítségével így is el lehet
érni sok mindent, követőket és rajongókat szerezni, a kollektív tudatot
befolyásolni, még a világbékét is sikerül elhoznia, de valami még sincs rendben.
Sőt, valójában semmi sincs rendben. Bódi Attila különleges atmoszférájú, hol
emelkedett stílusú, hol fanyarul groteszk regényében, amely meghökkentő és
lenyűgöző módon ötvözi a filozófiai és teológiai értekezés, a mágikus realizmus
és a disztópia elemeit, egy időtlen és éppen ezért ma is rendkívül aktuális
kérdést feszeget kortárs és végletesen profán szemszögből. Vajon tudna-e mit
kezdeni a mai világ egy megváltóval, és tudna-e mit kezdeni a megváltó ezzel a
világgal; egyáltalán, lenne-e még helye bármilyen alakban, formában a teremtőnek
az általa teremtett valóságban, ha az olyan, mint a miénk most? A Pax, ez a
béklyózó realitások és szédítő szürrealitás szűk határmezsgyéjén mozgó, sodró
lendületű, ám alapjában véve meditatív mű, ez a modern Biblia-parafrázis azoknak
szól, akik megkérdőjelezik a világot, amelyben hisznek.