A Puskin-trojka Gáti István verseit mindig biztos formaérzék, könnyed elegancia
és olykor meglepő ötletek jellemzik. Ért hozzá, hogy hétköznapi élményeket,
mindünkkel megeshető eseményeket szinte filozofikusan, mégis egyszerűen
fogalmazzon újjá. Most egészen különös dolog jutott az eszébe. Kedves költője,
Puskin, elkövette azt a hibát, hogy elbeszélései nagyobb részét prózában írta
meg. Pedig, mint az Anyeginben megmutatta, meg tudta volna írni őket versben is.
Talán még tömörebben és izgalmasabban, mint prózában. Úgyhogy Gáti István most
pótolta ezeket a hiányzó kis mesterműveket. Megírt három Puskin-elbeszélést,
továbbá egy Puskin haláláról szóló beszámolót az Anyegin versformájában. Ez egy
nagyon izgalmas, szellemes, eredeti versforma, tulajdonképpen szonett, cseles
kis rímképlettel, a két tercina rímelése a Petrarca- és a Shakespeare-szonettől
is eltér, a sorok rövidebbek, ezáltal ritmikailag izgatottabb és állandó
folytatást kíván az egész - ezért is annyira alkalmas egy történet elmondására.
Már azt hinnénk, mindjárt vége, és akkor még csavarodik egyet. A
Puskin-elbeszélések ismerői boldogan fogják felismerni a klasszikus
történeteket, akik pedig nem ismerik ezeket az elbeszéléseket, maradéktalanul
megismerhetik őket, és még az Anyegin hangulatát is megkapják hozzá. Ezt a
költői eljárást a szakmában pastiche-nak nevezik. A pastiche abban különbözik a
paródiától, hogy míg az utóbbi ironikus viszonyban van az eredeti művel, a
pastiche az eredeti művet világítja meg a maga sajátos eszközeivel. Különleges
találat úgy írni pastiche-t, hogy egyetlen alkotó kétféle művét ünnepli vele
egyszerre a szerző - az elbeszéléseket és az Anyegint. És ígérem, olvasmánynak
is különleges. Fábri Péter