Kísért a múlt A kötet egy speciális, 1945 utáni jelenséget vizsgál, ugyanis
mindennapi életünk részévé vált a következmények nélküliség, amely általános
értékválsághoz vezetett. A könyv elsősorban a Rákosi- és a Kádár-korszak
funkcionáriusgyerekeinek írói munkásságát és emberi hátterét vizsgálja. Olyan
alkotókkal, elsősorban írókkal foglalkozik, akik szüleik révén súlyos terheket
örököltek és hordoznak. Ez a témavilág elválaszthatatlanná vált a
közelmúltunktól; a kötetben szereplő alkotók műveikben továbbörökítették családi
és egyéni feldolgozatlan traumáikat. Ezek a legtöbb esetben a társadalom lelki,
szellemi s legfőképp morális bénultsága miatt megválaszolatlanok maradtak. Azzal
is szükséges foglalkoznunk, hogy mi marad ránk az alkotásokban, valamint
lelkileg és szellemileg mi történt az érintettekkel. A könyvben taglalt kortárs
írók műveiben a múlt újraíródott, olyan torz módon, ami nem segítette a
rendszerváltás utáni lelki és szellemi megtisztulást. A mű az irodalmi teret
vizsgálja, ugyanis több nemzedék él a funkcionárius, ávós és belügyes világ
íróinak és fiainak múltjában, amelybe egyénileg beleragadtak. A Rákosi-, majd a
Kádár-féle diktatúrát kiszolgáló funkcionáriusok gyerekei irodalmi
munkásságáról, motivációiról készített múltfeltáró elemzésnek járulékos része az
előző nemzedékek felelősségével foglalkozó Felfal a múlt című fejezet. Szükséges
látnunk a 20. század második felében is a generációk egymás iránti
felelősségének hátterét. A lelki és szellemi összefüggéseket is fel kell
tárnunk, mert - ahogyan Tamási Áron vallotta - az igazságot is meg lehet szokni.
Fejünk felett a kettős struktúrájú nemzetben - világlátásban,
történelemszemléletben és mentalitásban - végérvényesen megszűnt valami.
Tillmann J. A. a németségről fogalmazta meg: itt él egy nép apák nélkül,
mintaképek, mesterek, királyok és istenek nélkül, sőt, a múlttal kapcsolatos
használható emlék nélkül. Mi, magyarok is hasonlóan vagyunk ezzel. A
magánemlékek önellentmondásokban feleselnek a történelmi valósággal. Ez utóbbi
elhomályosítása s figyelmen kívül hagyása, illetve a közömbösség kialakítása:
lelkeket mérgező és félreértelmező szépirodalmi művekként van jelen az
életünkben. ARDAY GÉZA (Bp., 1973) irodalomtörténész és író. A Károli Gáspár
Református Egyetem elvégzése után, 2000-től irodalomtanárként, majd egy
évtizedig a közigazgatásban, minisztériumokban dolgozott. Tanulmányai, esszéi,
kritikái és recenziói folyóiratokban jelennek meg. Legutóbb megjelent önálló
kötetei: Magamhoz rendeződtem (2021); A sorskereső (2021); Errefelé sok a
valóság (2019); Aki mindent másként lát (2018). 2002-től a Magyar Írók
Egyesületének tagja, munkásságát József Attila-díjjal is elismerték.