Frankenstein, avagy a modern Prométheusz A Frankenstein: sci-fi, gótikus horror,
tragikus szerelmes regény és tanmese. Az istent játszó tudós és gyilkossá váló
teremtményének története az európai kultúra alapművei közé tartozik. Szerzője,
Mary Wollstonecraft Shelley alig tizennyolc évesen fejezte be, és ugyan élete
végéig írással foglalkozott, ez a könyve tette halhatatlanná. Bár a regényt a
maga korában ellentmondásosan fogadták, azóta szinte minden generáció
újraértelmezte saját kihívásai szerint; már maga a szerző is, amikor tizenhárom
évvel az első kiadás után átdolgozva jelentette meg, új hangsúlyokat adott a
regénynek. Egyre drasztikusabban változó világunkban éppen ezért érdemes megint
feltenni a kérdést: mit mond nekünk a Frankenstein ma, az elidegenedés,
elmagányosodás idején a gondoskodásról, az empátiáról, a szeretetről és a
traumáról; a nukleáris fegyverek, a klónozás, a génsebészet és a mesterséges
intelligencia korában a politikusok, az írástudók felelősségéről? A kultikus
regényt Péter Ágnes új fordításában adjuk közre. Ó, Frankenstein, méltányos
lennél mindenki iránt, s épp engem taposnál el, akinek leginkább tartozol
méltányossággal, sőt könyörülettel és szeretettel? Ne feledd, hogy te
teremtettél: Ádámod kéne hogy legyek, de sokkal inkább vagyok a bukott Angyal,
akit bár bűntelen, kiűztél az örömök honából. Mindenfelé boldog teremtményeket
látok, csak én vagyok kizárva örökre a körükből. Én jó voltam, tele jóakarattal,
de a nyomorúság szörnyeteggé változtatott. Ha boldoggá teszel, újra erényes
leszek.