Orcsik Roland ötödik verseskötete, akárcsak az ótestamentumi próféták könyvei,
azt hirdeti, nincs lejjebb. Perspektívája a borítón látható varangylemezé, Nagy
József Tisza-parton eltaposott békájáé, mely a vadgesztenye burkának tüskéiről
elrugaszkodva emelinti lábát az ég felé. Vagy csap vele a homlokára. A Legalja
szövegei a transzcendens etika és a profán liturgia közötti senki földjéről
hangzanak fel, a hűtlen szavak vidékéről. Megszólaltatójuk egy szerep és ária
nélkül maradt operahős, az őrült próféták kései rokona, aki tudatában van
hivatásának anakronisztikus mivoltával: Mégsem én leszek az, aki téged átvisz a
túlsó partra, a magas fűzfák közé. Szóval ugorj egyedül a Tiszába, zsupsz, és
úszd át. Esetleg tanulj meg evezni, jobban, mint én. Mire fölébredtem, ott
piroslott a vádlimon a tüskés prófécia