Legalja Orcsik Roland ötödik verseskötete, akárcsak az ótestamentumi próféták
könyvei, azt hirdeti, nincs lejjebb. Perspektívája a borítón látható
varangylemezé, Nagy József Tisza-parton eltaposott békájáé, mely a vadgesztenye
burkának tüskéiről elrugaszkodva emelinti lábát az ég felé. Vagy csap vele a
homlokára. A Legalja szövegei a transzcendens etika és a profán liturgia közötti
senki földjéről hangzanak fel, a hűtlen szavak vidékéről. Megszólaltatójuk egy
szerep és ária nélkül maradt operahős, az őrült próféták kései rokona, aki
tudatában van hivatásának anakronisztikus mivoltával: Mégsem én leszek az, aki
téged átvisz a túlsó partra, a magas fűzfák közé. Szóval ugorj egyedül a
Tiszába, zsupsz, és úszd át. Esetleg tanulj meg evezni, jobban, mint én. Mire
fölébredtem, ott piroslott a vádlimon a tüskés prófécia