Szokatlan a műalkotás sorsa. Szokatlan, hogy egy regény, amelyet
negyedszázaddal írójának halála után publikálnak először, egyszeriben a
nemzetközi érdeklődés középpontjába kerül, a huszadik századi világirodalom
remekei közé sorolják, szerzőjét pedig Kafkával, Joyce-szal emlegetik egy
sorban. A modern szatíra, a fantasztikum, a groteszk és az intellektuális próza
elemeit egyesítő regény a mai kor emberének nagy problémáira keresi a választ:
mi a mértéke jónak és gonosznak az olyan egyéniségnél, akinek mérhetetlen
hatalom összpontosul a kezében? Hol az igazság határa a teremtő indulat
sodrásában? S kinek a gondja, hogy a humanizmus eszményeire vigyázzon közben? A
regényben, akár a középkori misztériumjátékokban, három, egymással szoros
logikai kapcsolatban álló síkon bonyolódik a cselekmény: a fantasztikum, a
valóság és az elvont filozófia síkján. Mindhárom jelen van, ahogyan a Sátán,
Jesua-Jézus, a szimbolikus értelmezésű Mester és a harmincas évek Moszkvájának
gogoli torzítású furcsa figurái is jelen vannak. A filozófiai mondanivalót az
önmagában is lenyűgöző betétregény summázza: Bulgakov sajátos adaptációjában
Jézus magányos idealista, szemben az embertelen, számító hatalmat képviselő,
okos Ponczius Pilátussal. Bulgakov nem formulákban fogalmaz, gondolkodásra, a
mélyebb morális-társadalmi összefüggések önálló felismerésére készteti
olvasóját.