Részlet a könyvből: A fák tövén, az aszfaltban félméteres sugarú vasrácsok.
Sűrű rács, nyolc karika, át- meg átbordázva. Alatta kemény a föld, száraz, soha
egy csöpp nedvességet nem kap, csak az esőben, mint a falusi parasztfák.
Csodálatos, hogy mégis élnek. Vágrándy tanácsos felnézett a fa sűrű repedésekkel
szőtt háncsán túl, fel a lomb koronába. Egész szépen kilevelezett. Újra
lepillantott a vasrácsra, alatta tele van papírral, szivarvéggel,
gyufaskatulyával és más szeméttel a szürke, száraz földkarika. Ebből él? Az
ember nem érti. Még ha eső jön is, csak ez a méteres kör van szabadon, hát
honnan szed táplálékot a fa szétágazó gyökérzete, hiszen kővel van borítva az
egész környék, s az eső fölöslege nem szivároghat le a talajba, hanem elfut, a
csatornanyílásokon menekül ki a városból. Ez Pest - mondta magában, s valami
olyat gondolt, hogy hát azt meg lehet érteni, hogy ő miből él meg? az ő lelke
szintén egyméteres kör vasrácsa alatt ereszti le a gyökereit a létbe, s mégis
él... Neki sem jut több egy méter karikánál, a kemény, rideg budapesti
aszfaltban... Botjával minden fa alatt megböki a földet, amint nyugodt sietéssel
halad a hivatal felé. Mindenütt egyformán kemény a humusz.