?Csongor ?öt felvonáson át keresi, kutatja Tündét, a földre leszállt, majd
Mirigy, a boszorkány miatt innen elmenekülni kényszerült tündérlányt, akibe
szerelmes és aki ? valamikor ? az övé lett. A boldogság keresése, kutatása adja
a darab alaptörténetét, de miközben Csongor ? szinte metafizikai vágyaktól űzve
bolyong a földi tereken, találkozik az emberiség jelképi nagy figuráival, a
királlyal, kalmárral és a tudóssal is, akiknek sorsában az élet értelmét
meghatározó erőkkel is szembesül. A mű egyik középponti motívuma az Éj hatalmas
monológja, amely kozmikus távlatba helyezve értelmezi a földi, az emberi
valóságot. A filozófiai tartalom azonban rafinált ügyességgel keveredik nagyon
is durva, hétköznapi, szinte groteszk tényekkel, eseményekkel, figurákkal
(Csongor és Tünde kísérői, Balga és Ilma, a három ördögfi, Dimitri a boltos rác,
és a buja csábítás képviselője, Ledér, első helyen azonban az ősgonosz, Mirigy.)
A színmű, amely a drámai műfaj minden szabályát félreteszi, végül is hatalmas,
romantikus költői vízió, amely azonban minden inkább, csak nem éteri, elvont,
testtelen műalkotás: teli színei, ragyogó részletei, zsúfolt eseménymenete,
realista életképei, gazdag humora a leginkább komplex, összetett alkotások közé
emeli. Vörösmartynak sikerült olyan művet alkotnia, amely egyszerre népmesei
egyszerűségű és felépítésű, ugyanakkor az irodalmi alkotásokban még töredékesen
is alig fennmaradt magyar reneszánsz ragyogását és eleganciáját is képviseli, de
mindezt a romantika legkiérleltebb nyelvén, stílusában filozófiailag,
gondolatilag is végtelenül elmélyítve, szimbolikus sugárzásúvá téve.