Mit gondolhat hatalomról és sza?badságról, aki gyermekként még kismacskákat
ásott el élve a málnabokrok tövében, a birs?alma?fák alatt? Mit gondolhat
kutyákról és koldusokról, aki a kisfiúkor klausztrofób ünnepei között az
űrkorszakra készült, s akinek végül csak klimaxos nyári álmok jutottak? És
akinek az a hagyománya, hogy nincs hagyománya, az tényleg a világ összes
országában meghalhat? De milyen lett a szaguk végül azoknak a birsalmáknak?
Jenei Gyula legújabb verseiben kun?hegyesi fehér négerként úgy cso?dálkozik rá
az amerikai metro?poliszra, illetve egykor otthont adó magyar városokra és
Kár?pát-medencei történelmünk megúszott éveire, hogy közben pillanatra sem
téveszti szem elől önnön gyarlóságát, vala?mint egy hajdani műhiba egyre égetőbb
végzetességét. (Molnár H. Magor)