1940 augusztusának első napjaiban a Luftwaffe megindította a koncentrált
támadást a szigetország ellen. 1000 vadászgép védelmében a 2. és a 3. Luftflotte
mintegy 500 bombázója emelkedett a magasba, hogy elpusztítsa a
vadászrepülő-parancsnokság földi objektumait. Ezzel egy időben Ju 87-es
zuhanóbombázók fontosabbnak ítélt La Manche menti célpontokat támadtak a kikötők
semlegesítésére. A súlyos veszteségek ellenére, mely időnként a pilóták és a
repülőgépek számának aggasztó mértékű csökkenéséhez vezetett, a RAF
vadászrepülő-parancsnoksága mindvégig megőrizte hadműveleti képességét. A
Luftwaffe bombázóerői elsőként a Lengyelország elleni győztes hadjárat során
adták tanújelét elsöprő taktikai fölényüknek. A lengyelországi hadműveletet
követő, Dánia és Norvégia ellen végrehajtott támadás a Wehrmacht teljes
győzelmét hozta, Franciaország bukása után pedig úgy tűnt, a német haderő elég
erős ahhoz, hogy akár egész Európát meghódítsa. A brit légvédelem azonban heves
ellenállást tanúsított a légitámadásokkal szemben, az első jelentősebb vereséget
okozva ezzel a német légierőnek. Hitler kontinentális politikája, így a balkáni
invázió, Kréta szigetének megszerzése, Luftwaffe-egységek Olaszországba
telepítése, a hajókonvojok ellen indított támadások és az atlanti-óceáni csata
során a légierőt számos veszteség érte, ami óhatatlanul együtt járt a
Kampfgeschwader bombázó-Gruppéinak gyengülésével. A legtöbb veszélyt rejtő
feladatot a Luftwaffe számára azonban az 1941 nyarán a Németországgal korábban
megnemtámadási szerződést kötő Szovjetunió elleni támadás jelentette.