Vannak-e no-go zónák Európában? A kérdést az elmúlt években indulatos viták
övezték, melyek során politikusok, szakpolitikusok, elemzők, publicisták és
egyszerű polgárok feszültek egymásnak érveikkel. Bár a gyakran ideológiai síkon
zajló polémia még messze nem ért véget, egy dolog biztosan látszik: az elmúlt
évtizedek során Európa nagyvárosaiban valami végérvényesen félrement. A
bevándorlók lakta környékek története az 1960-as évekre nyúlik vissza, amikor
tömegesen kezdtek érkezni emberek a volt gyarmatokról, illetve államközi
munkaerő-kölcsönzési szerződések keretében. A befogadó államok a legalacsonyabb
ingatlanárú környékeken szállásolták el őket, ahova a családegyesítések és a
későbbi bevándorlási hullámok révén újabb tömegek érkeztek. Eközben a többségi
társadalom tagjai fokozatosan kiköltöztek e negyedekből, így hol vegyesebb, hol
homogénebb etnikai tömbök, párhuzamos társadalmak alakultak ki. Ennek
következtében mára számos olyan városrész jött létre Európában, amelyben az
utcák képe és a társadalmi kultúra eltér a többségi társadalom által lakott
környékekétől, a szociális körülmények és a közbiztonság rosszabb a máshol
megszokottnál, a hatóságok különleges protokollt követnek intézkedéseik során,
vagy egyszerűen a többségi társadalom egyes tagjai diszkomfortosan érzik
magukat. A Migrációkutató Intézet munkatársai által írt kötet tematikusan
hasonlítja össze Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, az Egyesült
Királyság, Németország és Svédország bevándorlók lakta városrészeit, hogy ezzel
is újabb aspektusból vizsgálja ezt a napjainkat meghatározó ezerarcú problémát.