Sanghaj, Kína, az ezredfordulón. Máglyák lobbannak fel szerte a városban, hogy
porrá égessék az elmúlt időszak legnagyobb vihart kavart könyvének, a Sanghaj
Babynak negyvenezer példányát, megkísérelvén megakadályozni, hogy ez a velejéig
romlott, dekadens írás eljusson az olvasóközönséghez. De a mű titokban tovább
terjed, a lángok csak erősítik a regény és szerzője kult-státuszát. Miről is
szól ez a könyv? Ki lehet az a huszonöt éves írónő, aki írásával ilyen
indulatokat szabadított el? Az önéletrajz-jellegű regény főhőse, Coco, egy
fiatal írónő, aki két férfi - egy introvertált, kábítószerfüggő kínai festő, és
egy sármos, családos nyugati üzletember, a lelki kötődés és a perzselő testiség
- között ingázva keresi önmagát és élete értelmét, ismeri meg vágyait, és fedezi
fel saját szexualitását. Mindkét kapcsolat eleve bukásra ítéltetett, és az átélt
örömök és szenvedések, a múló boldogság és szerelme tragikus halálának kapcsán
Cocóban végre megfogalmazódik a minden embert ősidőktől fogva foglalkoztató
kérdés: Ki vagyok én? Wei Hui így vall magáról és könyvéről: Nagyon szigorú
családban nőttem fel, ráadásul első egyetemi évem felért egy katonai
kiképzéssel. Az ezt követő események természetszerűen következtek be.
Fellázadtam, teljesen megvadultam. Ennek a korszakomnak állít emléket ez a
könyv. Saját nemzedékem hangját kutattam, mert éreztem, hogy még soha nem volt
ilyen áthidalhatatlan a generációs szakadék, amely elválasztja egymástól
szüleink nemzedékét és bennünket, akik a hetvenes években születtünk.