Az ?iszlám világban halálra ítélt Salman Rushdie 1983-ban publikálta Szégyen
című regényét, melyben Pakisztán szomorú múltját és jelenét tárja a világ elé.
Allegorikus hősnője, Szufija Zenobia mint első gyermek szégyent hozott
családjára, hiszen fiúnak kellett volna születnie. Elutasítással és szeretet
nélkül nő fel, ráadásul négyéves kora táján agykárosodás éri, értelmi
fogyatékosként egyetlen kommunikációs eszköze az elpirulás lesz. Rushdie mágikus
realista írói világában ezzel az eredendő tisztaság megtestesítője, aki képtelen
hazug álcát ölteni, s így a látszatszerűséggel fenntartott társadalmi normáknak
megfelelni. A lány kívül kerül a normalitáson, s a kultúra minden lehetséges
határvonalát átszakítja. Szufija tágas vidékeken csatangol, csimbókos hajjal,
durva-barnára cserzett bőrrel, tűzlövellő szempárral. Olyan vérengző vadállat
válik belőle, sárkány vagy fehér párduc, aki brutálisan veszi el állatok és
védtelen emberek életét. Az író több szálat működtet egyszerre: a kudarcba
fulladó családi történet metaforikus szálánál is erőteljesebben bontakozik ki
Afganisztán és Pakisztán történelmének egészen konkrét és izgalmas olvasata. S
képet kaphatunk az iszlám fundamentalizmus gyökereiről is, és arról a
hétköznapivá szelídített elvetemültségről, mely a terrort és a diktatúrát
működteti.