Közel másfél évtizedes pszichológusi praxisom során még soha egyetlen kliens
sem érkezett hozzám azzal a panasszal, hogy az irigységtől szenved, miközben
nagyon gyakran az derült ki, hogy ez is fontos szerepet játszik a problémában.
Az irigység ugyanis rendkívül gyakori, roppant kínzó, ám úgyszólván
felvállalhatatlan érzés, amit általában még saját magunk előtt is szégyellünk és
igyekszünk letagadni. Másoknak pedig végképp nem valljuk be, ha irigyek vagyunk
valakire, mert ezzel csak még jobban felemelnénk azt, akinek a fölénye már amúgy
is fáj nekünk, és csak még inkább vesztesnek éreznénk magunkat vele szemben. Ha
azonban sohasem gondolkodunk és beszélünk erről az érzésről, akkor csak annál
több feszültséget, kudarcot és rombolást hoz az életünkbe. Arról már annál
gyakrabban panaszkodunk, hogy mennyire sok irigy, rosszindulatú ember vesz körül
bennünket, de fogalmunk sincs, hogyan védhetnénk meg magunkat az általuk okozott
kellemetlenségektől és fájdalmaktól. Könyvem célja kettős. Egyrészt szeretném,
ha felismernénk és elfogadnánk, hogy időnként bennünk is van irigység, és ha jól
gazdálkodnánk ezzel az érzéssel. Vagyis ahelyett, hogy önmagunkat emésztenénk,
gyengítenénk és másoknak próbálnánk ártani, saját irigységünket arra
használnánk, hogy a vágyott célok felé segítsen minket. (Mert igen, erre is
használható!) Másrészt pedig azt is fontos megtanulnunk, hogy miként óvhatjuk
meg magunkat mások irigységének, rosszindulatának, gonosz pletykájának ártó
hatásaitól, hogy ezek ne téríthessenek le minket a választott utunkról.