Lehengerlő olvasmány. - Financial Times Megrendítő és fájdalmasan komikus. -
The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian Ez a könyv
megsemmisített. Megdöbbentem, nevettem és sírtam rajta... Összezúzta, összetörte
a szívemet, amely még többet és többet akart belőle. Khaled Hosseini Szaba még
kisgyerek, amikor bátyjával, Szandróval, és édesapjával, Iraklival elmenekül a
háború elől, amely a volt szovjet köztársaságban, Grúziában dúl. A csonka család
Angliában kap menedéket. Húsz évvel később a három férfi még mindig képtelen
megbékélni a múlttal, a hátrahagyott helyek és emberek kísértik őket. Irakli úgy
dönt, hogy hazautazik: visszahúzza elhunyt felesége emléke és a pusztulófélben
is gyönyörű szülőföld. A megérkezése után hetekkel azonban nyomtalanul eltűnik.
Szandó apja felkutatására indul, de hamarosan felőle sem érkezik több hír. A
legkisebb fiú, Szaba is útra kel hát, hogy felfedezze egykori hazáját és annak
lakóit, az út pedig egyenesen annak az orosz-grúz konfliktusnak a közepébe
vezet, amely generációk sorsát pecsételte meg, és a családját is szétszakította.
Bolyongásai során megelevenedik a mesék és a babonák sötét világa, amelyben
időnként felcsillan a remény és vigasztaló útitárs a humor. Hol kegyetlen, hol
gyengéd, hol együttérző, hol szívet tépő regény a háború egyéni és kollektív
traumájáról, és egy küzdő népről, amely elszánta magát a túlélésre, de nem
feledkezik meg azokról sem, akiknek ez nem sikerül. Idézet - Hol van Eka?
Legalább ezerszer tettük fel ezt a kérdést. Anyánk maradt, hogy mi
elmenekülhessünk. A háború nagy aduász - mindent visz. Amikor az AK-47-esek az
utcádat sorozzák, minden más aggodalom kirepül az ablakon. Éjszaka a
fegyverropogást hallgattuk, reggel meg ott csillogtak a kis rézdarabok a járdán,
mintha töltényhüvely-eső esett volna egész Tbiliszi felett. Ennyit még ki lehet
bírni. De amikor egy kósza harckocsilövedék a hálószobaablak alatt töri át a
hanghatárt, aztán sivítva takarítja el a föld színéről a sarki boltot a felette
lakó családdal együtt, az ember elkezd terveket szőni. A szüleink, Irakli és Eka
is azon gondolkodtak, hogyan juthatunk ki mindannyian. A válásra borítsunk
fátylat. A meneküléshez rejtélyes kenőpénzek, lopott útlevélbélyegzők és hamis
papírok kellettek. A család által összegyűjtött összeg alig volt elég egy
felnőttnek és nekünk, gyerekeknek. Ekának még útlevele sem volt. Nem hagyhattuk
el együtt az országot. Közben a polgárháborús helyzet is fokozódott, a golyó
ütötte lyukak már nem okoztak meglepetést sem az ismerős helyeken, sem az
ismerősökben. Indulnunk kellett. Eka maradt, mi pedig elmenekültünk Iraklival.
Így lettünk Szandróval anyátlanok. Nyolcéves voltam, Szandro két évvel idősebb.
Abban az életkorban tapasztalatok szempontjából ez tengernyi különbséget jelent.
Ezzel együtt sejtelme sem volt, mit jelent anyátlannak lenni, ahogy nekem sem.
Nem szóltak a fanfárok, amikor megjelentünk az Egyesült Királyság kapitalista
partjainál. Azonnal egy croydoni menekültszállásra suvasztottak be minket. Abban
a hideg raktárépületben emeletes ágy, közös vécé és élelmiszerjegy várt minket,
a folyosókon ideges arcok kísértettek. A belügyminisztérium gépezetének egyik
sötét zugában végül beindultak a fogaskerekek, felvillant a monitor, és a
dossziénkra a Tottenham N17 felirat került. Ismeretlen városban tengődtünk
azokban a korai időkben. Tottenham 1992-ben nem az a London volt, amely a
képzeletünkben élt. Nem voltak se cilinderek, se szmog, se Holmes, se Watson, se
hölgyek, se urak, se ötórai tea. Legalábbis számunkra nem. Mi másmilyen
Londonban éltünk. A mi Londonunkban az emberek káromkodtak, köpködtek, piáltak,
veszekedtek, és időnként bosszús nevetésben törtek ki. Furcsa szavakat
használtak olyan akcentussal, amit kivenni sem tudtunk. Görnyedten jártak,
nyomta őket a betömni való szájak, a befizetésre váró számlák és a következő
fizetésig hátralevő napok súlya. Apánk is ott járkált közöttük. A mi Iraklink
iránytű nélkül hánykolódott a tengeren, és kereste a nőt, akit kétszer is
sikerült elveszítenie. Először egy rejtélyes válás okán. Aztán egy
polgárháborúnak köszönhetően, ami egy lélegzetvételnyi idő alatt hozta össze és
választotta szét őket.