Tizenkét évvel ezelőtt a Bolívia és Paraguay közötti úttalan bozót- és
őserdőrengetegben egyszerre csak megéreztem, hogy a bosszantó trópusi vendég, a
malária hamarosan tiszteletét teszi nálam. Lenyeltem fél tucat
Resochin-tablettát, bekászálódtam a moszkitóháló alá, hogy ott böjtöljem ki az
elkerülhetetlen lázrohamot, s azután az egész létezést valószerűtlenné tevő,
levegős kábulatban zuhantam. S a svábbogarak hatalmassá tágult pontonként
feketéllettek a hálóm külső oldalán. Patkányok rohangásztak a kőpadlón, s
kunyhóm falának ajtóul szolgáló nyílásából mintha egy szőke óriás bicegett volna
mankón az ágyam felé. Az idegen dánul beszélt hozzám. Vagy lázas látomás volt
mindez? Korántsem. Bjarne Berbommal, az indiánok közt élő, dr. Csörgőkígyó néven
ismert dán orvosságos emberrel találkoztam. Együttlétünk nem tartott sokáig,
mindössze pár óra hosszat, ám a következő esztendőben visszatértem Paraguayba,
és megkerestem Bjarnét a dzsungelben, 1974?1975-ben pedig ő jött néhány hónapra
Dániába, s próbálta ? eredménytelenül ? megtalálni helyét egy komputer
irányította társadalomban. 1975 nyarán hazakísértem Dél-Amerika őserdeibe,
indián barátaihoz. Útközben mesélte el élete történetét, ennek fő vázát nyújtom
most át az olvasónak. Valaki egy alkalommal azt mondta Bjarnénak, hogy azon
kevesek közé tartozik, akik egyszer megmerítették kanalukat a kaland
csajkájában? s ezért aztán már soha többé nem bírják abbahagyni a kanalazást.
Hogy ez valóban így van-e, megítélhetik a következő oldalak alapján.