Az 1941-ben született író, költő, folyóirat-alapító Sebastiano Vassalli a mai
olasz próza kiemelkedő alakja. Gazdag és sokoldalú életműve érzékenyen követi és
alakítja is a kortárs olasz irodalom fejlődésmenetét. Ifjúkori írásai a kor
kísérletező útján haladnak, érett korszakának művei viszont a posztmodern
áramlat ritkább, történetmondó változatának törnek utat. Vassalli a tényeket és
a fikciót keverve talál vissza a történelemhez: kezdetben jelképes, beszélő nevű
figurákkal a zaklatott, véres közelmúlthoz, később valóságos szereplőkkel és
egyre távolabbi korokhoz. Könyveinek visszatérő témája a fenyegető sötétség.
Jelképerejű hősei közül Cris, valamint az Emanuele Vittorio apától, Itali Nostra
anyától származó Benito sötét megváltást ígér korunknak: tényregényalakjai közül
a költő Dino Campana elméjére sötétség borul, s A látomás boszorkány
Antoniájának is sötét erők okozzák vesztét. Úgy gondolom - mondja egy helyütt
Vassalli -, hogy a művészetnek természetes kötelessége szembenállni a
sötétséggel, amelyet sem a politikának, sem a tudománynak nem volna szabad
játékszerül használnia. Leányrabló nagyurak, portyázó zsoldosok, mártír
hittérítők és kíméletlen inkvizítorok, haramiának állt szegénylegények és létért
küzdő kisemberek jellegzetes, késő középkori figurái sorakoznak fel Vassalli
nagy sikerű, a legjelentősebb olasz irodalmi díjjal is kitüntetett könyvében:
kalandregénybe illő hősök, mégis egy valóságos történet egykor volt szereplői. A
látomás ugyanis dokumentumregény, egy különös boszorkányhistória, mely azzal
válik ki a többi közül, hogy egy szokatlan, a végzetet eleve kihívó érzelmi
megnyilvánulással kezdődik: egy paraszt házaspár nem csupán munkára, hanem
szerető gyámolításra veszi magához a lelenclány hősnőt, aki ráadásul szemrevaló
teremtéssé serdül...