A XVI. század második felében járunk. Az ország három részre szakadt. Délről a
török nyomul a Felvidék felé, Erdély szultán adófizetője. A Habsburg-házból való
királyoknak csak ütközőzóna a magyarok földje, amely az Oszmán Birodalom
támadásaitól védi őket, de némely magyar főurak legalább annyi gondot okoznak
nekik, mint a törökök. Balassi Bálint 1554-ben, az ország egyik leggazdagabb és
legnagyobb hatalmú főrangú családjában akkor látja meg a napvilágot, amikor a
Felvidéken mindennaposak a török beütések, de az apja sosem marad adós a méltó
válasszal. Harcosnak, vitéznek neveli fiát, és szakítva a hagyományokkal, nem
ereszti Bálintot a bécsi udvarba tanulni, hanem egy németországi oskolaév után
maga veszi kézbe a nevelését. Balassi Bálintban egyszerre ver gyökeret a
művészetek, az irodalom utáni töretlen lelkesedés és a haza ügye iránti
rendíthetetlen tenni akarás. Ez utóbbiban nem ismer megalkuvást, kőkeményen
ellenáll töröknek és Habsburgnak egyaránt, mert azt tartja, mindkettővel le kell
számolni a magyar szabadság érdekében. Nehezen, vagy inkább sehogy nem hajlik a
gerince, ahogy az apjának, és a könnyebb út helyett mindig a nehezebb ösvényt
választja. Nem Bécsben és az udvarban keres barátokat, hanem vitéz szolgái
között, velük indul portyákra, és a török rettegi a nevét, fegyverforgatásban a
legjobbak egyike, lengyel földön sorra nyeri a viadalokat, és persze - keresi a
szép nők társaságát... Ismerje meg Balassi Bálint igazi, kalandos életét, az
első reneszánsz költőnk, vagyis az utolsó trubadúrunk féktelen és bőségesen buja
szerelmi életét, a világirodalmi rangú költőt, haragjaiban határt nem ismerő
nagyúr konfliktusait és kérlelhetetlen harcait, a legfinomabb ízlésű humanistát!
Balassi Bálint máig példája a magyar szellemi élet Európára és a világra való
nyitottságának. Óh, én édes hazám, te jó Magyarország, Ki keresztyénségnek
viseled paizsát, Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát, Vitézlő oskola,
immár Isten hozzád!