Ma nem egyszerű - vagy még inkább: nehéz - megítélni Mária román királynő 1919.
március-áprilisi párizsi és londoni útjának diplomáciai és politikai
összefüggéseit. Magánúton járt, tehát cselekvően nem befolyásolhatta a
békecsinálók döntéseit. Bízott viszont abban, hogy párizsi jelenléte - a
konferenciának abban a szakaszában, amikor még ?forró volt a levegő -
befolyásolta az odafigyelés, a vitavezetés módját és országa általános
megítélését. Ha nem is billent Románia oldalára a mérleg a képviselet által
fontosnak vélt kérdésekben (leginkább a Bánát dolgában), nem másíthatta meg a
megmásíthatatlant. A visszaemlékezések tanúsága szerint azonban egyértelmű, hogy
másként tekintettek Romániára a Szajna partján a királynő ottléte után, elérte
azt, hogy - szavait idézve - ?Románia fölkerült Európa térképére. Azóta is ott
van, úgy, ahogy Párizsban megszerkesztették! Feltűnő a kutatónak az, hogy milyen
konok igyekezettel buzgólkodtak korábban (a ?hivatalos történetírás
cinkosságával azóta is) mindenkori politikai körökben bagatellizálni a királynő
követjárását. Azt mondanám, hogy a kutató szerencséjére, s talán az érdeklődő
olvasó örömére is. A kutató szerencséjére azért, mert ismét egy olyan történet
nyomába eredt, amelynek archivált vagy tudatosan a polc mögé ejtett-rejtett
forrásai, kisebb-jelentősebb tanúinak vallomásai részben árnyalják, néhol pedig
teljesen átírják az eddig ismert történéseit annak a térségnek, amelyet mi most,
ismét ábrándosan, Kárpát-medencé(nk)nek szeretünk mondani. Az érdeklődő olvasó
örömére is, hiszen a könyv megkísérli a Nem (csak) Erdély volta tét címmel
tavaly megjelent kötetem sejtelmeit Mária román királynő párizsi követségének
tanulságaival megfejteni, kifejteni.