Az iskolában megtanuljuk, hogy a versek, eposzok és regények hősiességről,
szerelemről és halálról szólnak. Megszámoljuk a szótagokat, elemezzük a
cselekményt, dicsérjük az alkotó míves nyelvezetét. De soha egyetlen tankönyv
sem említi, hogy az egész világirodalom, tokkal,vonóval, felfogható egyetlen
gigantikus lakomaként is, ahol tengernyi alkoholt fogyasztanak el a résztvevők.
Hiszen hogyan indul az európai filozófia? Szókratész és haverjai egy rettentő
buli után, pocsolyamásnaposan a szerelemről elmélkednek - közben persze újra
berúgnak. A szerzőpáros könyve pedig visszavonhatatlanul bebizonyítja: ez a buli
azóta is tart, csak a szereplők és a piák cserélődnek. A borral, a mámorral, az
eksztázissal már sokan foglalkoztak, de a legkomolyabb gondolkodók is restek
voltak ahhoz, hogy mulatozás közben benézzenek az asztal alá, ahol bizony
mocskot, üzekedő párokat és görnyedve okádó iszákosokat találunk. Szerzőnk
magukat sem kímélve hatoltak be a felfedezetlen területre, és megírták a
másnaposság regényes kézikönyvét, egyúttal megalkották a katzenjammerológia
tudományát is. 33 írásban ismertetik a legnagyobb piás művészeket és halhatatlan
alkotásaikat, amitől az a szörnyű gyanú ébred bennünk, hogy a remekművek döntő
többségét semmirekellő szeszkazánok alkották, macskajajosan fetrengve. Teszik
mindezt alapos tárgyi tudással, lelkesedéssel és - a remekművekhez hasonlóan -
megfelelő szótagszámmal, remek cselekménnyel, míves nyelvezettel. Miközben
végigdülöngélünk a világ- és a hazai művészet vigalmi negyedén, 52 receptet is
kapunk ajándékba, hogy minden héten hatékonyan vehessük fel a küzdelmet a
katzenjammer ellen. Ám ha az előző napi alkoholmennyiség miatt gyomrunk még a
legütősebb ellenszertől sem nyugodna meg - nyugodtan használhatjuk a könyvhöz
mellékelt egészségügyi tasakot, vagyis a magyar tacsizacsit. 1974. március 9-én
születtem Szentesen, napra pontosan 40 évvel Jurij Gagarin világra jötte után.
Édesanyám szerint gyerekkoromban hős, szovjet katona szerettem volna lenni,
pedig sose altattak vodkás kenyérrel. Nem tudom, az életemet hol rontottam én
el, de factum a factum: gyáva, magyar, katonai szolgálatra alkalmatlan felnőtté
cseperedtem. Középiskolai tanulmányaimat a Szamárdelelő Csárdában végeztem a 2 +
1 lagzizenekar zenei aláfestése közepette, majd szüleim budapesti egyetemi
tanulmányokra adták fejem - így a következő öt évben délelőttönként gyakran
snóblizhattam kukásokkal a Móricz Zsigmond körtéri Egri Tanszék
pincehelyiségében. Ebben a borozóban jutott tudomásomra az is, hogy az írók
sokáig alhatnak - s én abban a szent minutumban ezt a rögös pályát választottam.
Cserna-Szabó András 1970. október 4-én születtem Szentesen, napra pontosan 400
évvel Pázmány Péter világra jötte után. Első otthonom a Baross utcában volt,
nagyjából félúton az Aranykalász (Toklász) nevű műintézmény, illetve a szentesi
resti között; utóbbi vendéglátóipari egységben a családi legendárium szerint
puszta tejfoggal haraptam szilánkká a bordázott falú vizespoharakat a vasárnapi
ebédek alkalmával. Életem eddigi legkeményebb másnapossága katonakoromban,
Sedlec-Podborzanyban taglózott le - azon a reggelen arra ébredtem, hogy három
T-55-ös harckocsi lángol fekvőhelyemtől mintegy húszméternyi távolságra (a
Varsói Szerződés utolsó közös hadgyakorlatán vettem éppen részt). Azóta nem
iszom bárszentmihályfalvai bort, és az incidenst követően a VSZ is villámgyorsan
megszűnt. Darida Benedek