Magyarország, a Monarchia részeként, kényszerűen lépett be a Nagy Háborúba. A
nemzet megmozdult, és a magyar lobogó a hazaszeretetnek, a hótisztaságú
becsületességnek és az életbe vetett reménységnek a színeivel lengette bokrétás
pompáját országszerte. Mindenki elment, vagy menni készült. Rendíthetetlen
hittel és bizalommal masíroztak Istenért, Hazáért és az igazságosabb jövendőért
meginduló újabb és újabb harcokba. A világégés okozta, soha be nem hegedő seb -
mind az emberé, mind a természeté -, a háború, mint az emberiség történelmének
nagy eseménye, a természet elpusztításának eseménye is. Akinek a természet az
otthona, abban szinte melléktermékként alakul a költészet: erdészeink,
vadászaink ebben a közegben éltek, a történelem ebből szakította ki őket és
helyezte át a háború véres-üszkös világába. Ettől az otthontól szigetelte el
őket a háború, vagy fosztotta meg utána végérvényesen Trianon tragédiája.