Amikor Zichy Jenő gróf 1895-ben ? saját költségén ? első expedícióját vezette a
Kaukázusba és Közép-Ázsiába, a kiutazó tudóscsoport egyik tagja,
Szádeczky-Kardoss Lajos történész, gyorsírástanár útinaplót készített. Kódolt és
lerajzolt mindent, de főként amit a Kaukázus előterében időzött ősmagyarsággal s
egy nagy valószínűséggel leszakadt néprész utóéletével kapcsolatban találtak. A
Zichy-expedíció figyelme kiterjedt a hun birodalom bukása után a kaukázusi
térségbe visszatérő hun maradványnépek nyomaira is. Mindaz, amire rábukkantak,
rendkívüli néprajzi, történelmi és művelődéstörténeti kincshalmaz, amely a mi
ősmúltunk és hajdani kultúránk alapvonalaiból is sokat őriz. A napló egyúttal
kordokumentum a Kaukázus kisnépeiről, melyek antropológiailag is kapcsolatba
hozhatók a magyarsággal. Az oroszok nem sokkal korábban fejezték be a térség
XVI. században megkezdett gyarmatosítását, így Szádeczky naplóját olvasva
érthetőbbé válik a régió mai válsághelyzete. Az eddig soha nem publikált
útleírás nem mindenütt kicsiszolt, ám annál valóságszerűbbé teszi az expedíció
kalandjait. Naturalisztikusan számol be a ?boldog békeidők?-beli kutatókkal
megesett csoportpszichológiai jelenségekről, árnyalatgazdagon tükrözi a régi
magyar nemesi attitűd megnyilvánulásait. A XIX. században használatos, erősen
egyéniesített gyorsírású szöveget Schelken Pálma (Kosztolányi, Szabó Lőrinc stb.
számos gyorsírásos kéziratának megfejtője) tette át két évtized hősies
munkájával. A magyar kaukazológia e nagy értékű forrásanyaga, amely elhanyagolt
kutatási irányokat éleszthet, egykorú újsághíradásokkal, valamint kísérő
tanulmánnyal, magyarázó jegyzetekkel, illusztrációkkal egészül ki.