Láttál már jégesőben végrendelkező fát? Korpa Tamás ismer egyet. Ahogyan a
Szádelői-völgy valamennyi fáját ismeri, emlékezetből és képzeletből. De nemcsak
őket hallgatja ki, hanem a Szlovák-karszt elhagyott katonai bunkerét, egy
jégbarlangot vagy éppen a Blatnica patakot is. Meghatározó kérdése ezúttal is
az, hol gyökeredzik a nyelv. Harmadik kötetének sűrű ágrendszerében pedig csönd
és levélzaj, suttogás, függő beszéd. Lassan bizonytalanná lesznek az érzékek: mi
az emberi, és mi az emberen túli? Az avarra vetülő árnyékom, például? Mennyit
érthetni a vízcsobogásból? Hogyan hullajtja lombját a tölgy, amikor senki nem
figyeli? És ami emberi, abban feltétel nélkül megbízhatok? A kettős látásnál nem
ismerek szívszorítóbb csapdát. Szívszorító csapda Korpa Tamás érzékeny és merész
költészete is, amelybe érdemes belesétáni, míg egy árnyék, másodmagával, elvonul
utánad. a többi odafönt levélzaj, mozgásérzékelő. az ágak barkóbája a szél
nevére. a levélnyelek. mintha egymás szinonimái volnának.