A fiatal, még pályakezdő korszakában járó Radnóti harmadik, 1933-ban megjelent
kötetének hasonmás kiadása. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma az utóbbi
esztendőkben rendkívül figyelemre méltó munkát fejt ki, egymásután hozza ki
azokat a könyveket, amelyek értéke az egyetemes magyar, sőt európai
viszonylatban is igen magas fokú. Radnóti Miklós verseskönyve ezek között a
könyvek között méltó helyet foglal el, és a feltétlen új hangú költő annak a
bizonysága, hogy az új fiatalság éleslátása felül tud emelkedni a mindennapok
hazugságain, és gyökerénél tudja megfogni a mégis élni akaró életet. Radnóti
versei egészen különös és friss szabadversek, olyan belső ritmussal gördülnek
előre, mint ahogyan a gyorsvonat robog s dübörög végig az alföldi tájon. Szavai
pörölyütések, képei úgy nőnek ki a földből, mint a kenyéradó búzavirág, frissen
és elevenen s minden romantikától mentesen. Valahogyan új Berzsenyi növekedését
érezzük Radnóti verseiből, a rengő föld mély görgését s feszülő erők hegyrázó
mozgását. Radnóti új kötetében már mint kiforrott poéta lép elénk, száll be a
sorba, egyszerűen és természetesen, mint a közkatona, aki tudja, hogy rá még
nagy feladatok várnak, s ő vállalni és végezni fogja ezeket a nagy feladatokat.
(Csuka Zoltán)