A pszichiátriai intézményeket és ott ápoltakat mindig valamiféle mítosz,
sejtelmes homály övezte. Fetykó Judit regénye az 1980-90-es évek vidéki
pszichiátriai osztályának életét tükrözi. A szerző kívül áll a rendszeren: nem
orvos és nem beteg. A rendszer strukturált: megvan a helye a betegnek és
kiszolgáló személyzetnek egyaránt. A páciensek tünettana és gyógyszerelése
korrekt, tárgyilagos, a regény, az ott zajló mindennapokat tükrözi, villanások a
gondozók és gondozottak életéből. Üzenete számomra: nem látok lényeges
különbséget bármely kórházi osztály és a regény elmeosztálya működése között, a
segítségre szorulók és dolgozók egyaránt emberek, örömökkel, bánatokkal
kihívásokkal jó és rossz megoldásokkal, mint ahogy mindannyiunk életében is
zajlik. (Dr. Bauer Margit pszichiáter) Amikor kinyitom Judit könyvét, a
pszichiátria nehéz, rácsos vasajtaját hallom becsukódni a hátam mögött. Egy
csodálatos, borzongató és titkos világ nyel el, Kurittyán néni, Apáca Nusi, Laci
ápoló, Zöldi doktor világa. A pszichiátriai osztály, melyből a kívülállók csak a
rácsos vasajtót láthatják, a kimondott, kimondatlan, és kimondhatatlan titkok
világa, melynek misztériumát természetes egyszerűséggel hozzák emberközelbe és
teszik megfoghatóvá a Sárgaház történetei. Ebben a világban, ahol a
legszürreálisabb mondat is természetesnek hat, és a legegyértelműbb összefüggés
is paradoxonná válik, osztozik a Sárgaház titkain ápolt és ápoló, orvos és
nővér, beteg és családtag. Mostantól pedig az Olvasó is részese lehet ezeknek a
titkoknak, cinkosa a Sárgaház dolgozóinak és ápoltjainak. (Dr. Gaál Ágnes
pszichiáter) Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik a misztikus pszichiátria
világába szeretnénk betekinteni az ottani élethelyzetek és sokszor a valóságnak
megfelelő kezelések segítségével. Utóbbinál a szakma farmakológiai fejlődésébe
is bepillantást nyerhetünk. Egy biztos, a történetek nagy része valamilyen
formában, de így megtörtént, ezért is tud ennyire emberszagú lenni és utal arra
is, hogy a tudatunk, mint az agyi asszociációknak legmagasabb foka, milyen nehéz
is a gyógyítása. Sokszor érzi úgy a társadalom, hogy a hosszú terápiás idő
sikertelenséget valószínűsít, pedig ha tudná, hogy ebben a szakmában a sikerért
sokszor hosszú út, évek, évtizedek vezetnek. Valószínű 100 év múlva már jót
derülünk a mai pszichiátriai terápiás modalitásokon de, hogy ez miként nézhet
majd ki, azt lehet, hogy a szerző mutatja be nekünk a következő regényében? Én
már várom! (Dr. Hegedűs Viktor mentőorvos)