A Frankenstein: sci-fi, gótikus horror, tragikus szerelmes regény és tanmese.
Az istent játszó tudós és gyilkossá váló teremtményének története az európai
kultúra alapművei közé tartozik. Szerzője, Mary Wollstonecraft Shelley alig
tizennyolc évesen fejezte be, és ugyan élete végéig írással foglalkozott, ez a
könyve tette halhatatlanná. Bár a regényt a maga korában ellentmondásosan
fogadták, azóta szinte minden generáció újraértelmezte saját kihívásai szerint;
már maga a szerző is, amikor tizenhárom évvel az első kiadás után átdolgozva
jelentette meg, új hangsúlyokat adott a regénynek. Egyre drasztikusabban változó
világunkban éppen ezért érdemes megint feltenni a kérdést: mit mond nekünk a
Frankenstein ma, az elidegenedés, elmagányosodás idején a gondoskodásról, az
empátiáról, a szeretetről és a traumáról; a nukleáris fegyverek, a klónozás, a
génsebészet és a mesterséges intelligencia korában a politikusok, az írástudók
felelősségéről? A kultikus regényt Péter Ágnes új fordításában adjuk közre. Ó,
Frankenstein, méltányos lennél mindenki iránt, s épp engem taposnál el, akinek
leginkább tartozol méltányossággal, sőt könyörülettel és szeretettel? Ne feledd,
hogy te teremtettél: Ádámod kéne hogy legyek, de sokkal inkább vagyok a bukott
Angyal, akit bár bűntelen, kiűztél az örömök honából. Mindenfelé boldog
teremtményeket látok, csak én vagyok kizárva örökre a körükből. Én jó voltam,
tele jóakarattal, de a nyomorúság szörnyeteggé változtatott. Ha boldoggá teszel,
újra erényes leszek.