Nemzeti könyvtárunk, az Országos Széchényi Könyvtár 1802-ben létesült.
Alapítását egy hazafias érzésű, felvilágosult mágnásnak, gróf Széchényi
Ferencnek köszönhette, fenntartását pedig hosszú időn át csaknem kizárólag a
haladó szellemű magyar társadalom áldozatkészsége tette lehetővé. Azt, hogy
nemzeti könyvtárunk később keletkezett, mint számos európai ország hasonló
intézménye, sajátszerű történelmi körülményeink magyarázzák. Nem arról van szó,
mintha Magyarország először csak a XVIII-XIX. század fordulóján érte volna el a
szellemi fejlődésnek azt a fokát, amelyen a nemzeti kultúrát reprezentáló
központi könyvgyűjtemény létrejöhetett, hiszen a hazai könyvelőállítás és
-gyűjtés hosszú, egészen a XI. századig visszanyúló történetre tekinthet vissza.
A kolostorokban és királyi kancelláriákban kibontakozott középkori
könyvkultúrából szerves folytatásként jött létre a XV. század közepén Mátyás
király (1458-1490) világhírű udvari könyvtára, a Bibliotheca Corviniana - mely
az országnagyoknak Corvin Jánossal kötött 1490-es egyezsége alapján méltán
tekinthető az országos könyvtári gondolat első megtestesítőjének -, s mellette a
humanista főpapjaink (Vitéz János, Janus Pannonius, Kálmáncsehi Domokos,
Nagylucsei Dóczy Orbán, Váradi Péter) számos gazdag gyűjteménye. Hogy e
művelődési központok nem máról holnapra keletkeztek, arról I. (Nagy) Lajos
király (1342-1382) udvarában készült nagyszerű kódex-kincsünk, a Képes Krónika
is tanúskodik. A kódexek mellett első egyetemeink (Pécs 1367, Óbuda 1389,
Pozsony 1467) alapítása, valamint a királyi udvar kötelékében megnyílt
legkorábbi könyvnyomtató műhelyünk működése is (világszerte értékelt és ismert
kiadványa az 1473-ban megjelent Budai Krónika) virágzó középkori műveltségre
utal.