Amikor a nomád magyar nép a IX. század végén leereszkedett a Keleti Kárpátok
nyugati lejtőin, hogy elfoglalja az Alföld széles legelőit és Pannónia termékeny
dombjait, már magával hozta népi jellegének mindazon tulajdonságait, amelyek
majdani európai küldetésére hivatottá tették. Ugor őseitől elszakadva, míthikus
homályba vesző évszázadokon át élt fajilag, nyelvileg idegen néptörzsek között,
harcban és békében, időnkint olyan nomádállamok szervezetében, amelyek
hatalmukat két világrészre kiterjesztették. És a maroknyi magyar nép - maga is
törzsekre szakadozottan - mégis meg tudta őrizni népi különállását és nyelvének
érintetlenségét, sőt mind újabb és újabb, főleg törökfajú törzseket olvasztott
magába, amelyeknek nyelvét is átadta. A Duna-medencében már úgy jelenik meg,
mint önálló fajú és kultúrájú nép.