?Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá,
hogy a románok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is
igen nagy fordulat állott bé. Akkor is Ábelnek hívtak engem; s ott laktunk
Csíkcsicsóban, abban a nagy káposztatermelő faluban, a felcsíki járásban, éppen
az Olt vize mellett. Apám, akit Gergelynek neveztek, még élt abban az időben, s
közbirtokossági erdőpásztor volt. Ott is lakott fenn az erdőn, egyedül egy
kalibában; s csak akkor jövögetett haza a házhoz, amikor az elesége elfogyott.
Ilyenkor édesanyám ismét feltarisnyálta, s azzal visszament az erdei szállásra,
hogy legalább egy hétig megint ne lássuk. Gyermek a háznál rajtam kívül nem
volt, s én ezt nem is bántam, mert engemet is csak bajosan tudtak iskolába
járatni s ruházni, olyan nagy szegénységben éltünk.? Így kezdődik Tamási Áron
talán legismertebb műve, az 1932-ben Kolozsváron megjelent Ábel a rengetegben.
Hőse a tizenöt esztendős talpraesett, okos kamaszfiú, akit apja elszerzett
erdőpásztornak a Hargitára, a csíkszeredai bank erdejébe. Ábelt valójában a
szegénység űzi, nem a kalandvágy, ?hegybéli? történetét is inkább az elemi
létküzdelem irányítja, semmint a puszta kíváncsiság és a szabadságvágy. Sorsát
fegyelemmel, bátorsággal viseli, sikeresen megküzd a rablókkal is. Végül
megfogadja, hogy a szegények védelmezője lesz.