Kántor Lajos szerk. A költő életei Szilágyi Domokos (1938-1976) antik (Kriterion
Könyvkiadó), 1986 293 o., kemény kötés védőborítóval, közepes állapotú
védőborító sérült, borító szélei kopottasak 500.- Tíz évvel a ködös őszi nap
után, amelyen Szilágyi Domokos kilépett az élők sorából, a hátrahagyott mű
éppolyan eleven erőként hat, éppúgy figyelünk rá, mint ahogy akkor tettük,
amikor személyi jelenlétével adhatott még nyomatékot a költő, a műfordító, a
kegyetlenül szigorú kritikus, az esszéíró a kortársakhoz szóló szavainak. A
Szilágyi Domokos-kötetek már a hatvanas-hetvenes években keresettek voltak. És
mint ahogy várhattuk, egyértelműen könyvsiker lett az 1978-as Kényszerleszállás,
az első ?összegyűjtött versek?; bekerült oda néhány a kiadatlan költemények
közül is, ám ez a posztumusz fejezet legfeljebb mutatónak nevezhető ahhoz a
vers-mennyiséghez képest, amely a kéziratos hagyatékból, főként pedig a napi- és
hetilapok, folyóiratok oldalairól került elő. Szilágyi Domokos szigorú kritikus
volt ? önmagával szemben is, de aligha csupán az igényes rostálás miatt maradt
ki annyi (jó) vers a maga összeállította kötetekből. A láz enciklopédiája, a
Búcsú a trópusoktól, a (Palocsay Zsigmonddal közös) Fagyöngy, az Öregek könyve
nem a ?hétköznapi termés? könyvbe-terelése volt, hanem mindegyik egy-egy sajátos
vállalkozás, a ?vegyítésre? tehát eleve nem adott módot. A ?köztes? verskötetek,
esetleg válogatások (Sajtóértekezlet) vagy koraiak voltak, vagy nem előzte őket
meg gyűjtőmunka; nem egy fontos írásáról alighanem Szilágyi is megfeledkezett ?
de az őt követő szerkesztők bizonyosan. Nem szólva a prózában fogant, ?alkalmi?
művekről, amelyek egy rendkívül tudatos, harcos, az irodalom-politikai
csatározásokban is részt vállaló alkotót hoznak elénk. Terjedelmes,
meglepetésekkel bőven szolgáló hagyatékból válogathattunk tehát az évfordulón ?
ragaszkodva ahhoz az elvhez, hogy kötetbe eddig még nem válogatott Szilágyi
Domokos-versek, prózák rajzolják ki az írói arcélt. (Fele, sőt harmada sem kerül
itt az olvasó elé a megtalált ?posztumuszoknak? ? megfelelő bibliográfiai és
filológiai utalásokkal, jegyzetekkel ez majd a következő Szilágyi-kötetre marad,
a Romániai Magyar Írók sorozatában.) Gazdag leválanyag (családi és írói
levelezés) teszi igazán önvallomássá ezt a gyűjteményt. És persze vallanak a
kortársak, a barátok, az írótársak Szilágyi Domokosról, a rendkívüli
intellektusról, a senkivel össze nem téveszthető költőről. A kortársi vallomások
nagy része a kötet számára készült, és itt jelenik meg először, ?a költő
életeinek? részeként. Tulajdonképpen lezárhatatlan ez az ?élet? ? és így egy
ilyenszerű emlékkönyv is: a Szilágyi Domokos-i mű folyamatos hódításának
megfelelően szerkesztés közben, sőt már a kézirat lezárása után is érkeznek az
új híradások, új vallomások műfordítóktól, fiatal olvasóktól,
lírikus-tanítványoktól, a közelből és a távolból. Szükségszerűen határt kell
szabnunk e verses és prózai tanúságtételeknek is, abban a tudatban, hogy nem ez
az egyetlen lehetséges emlékeztetés Szilágyi Domokosra, és abban a biztos
hitben, hogy újabb évfordulók s a köztük csordogáló vagy rohanó évek további
alkalmakkal szolgálnak majd fontos dolgok elmondására Szilágyi Domokos ügyében.
Kántor Lajos