Szalay Károly szerk. Nevető Parnasszus Paródiák huszadik századi magyar írókról
antik (Magvető Kiadó), 1975 582 o., vászon kötés védőborítóval ?És nagy
gyönyörűség volna, ha mindenki magyar írót kicsúfolnának végre? ? írta 1910-ben
Ady Endre, aki nagyra becsülte a paródiát, mely ?olyasvalami bizony, mint a
könyvvigéc. Élelmesen és sokat csatangol az író és a publikum között. Hasznos,
derék, kedves kulturális szerep??. És rendkívül népszerű is. A paródia
elszórakoztatja az olvasót, aki jókat derül a kifigurázott írókon, miközben
megkedveli vagy még jobban megszereti őket, egyiküket-másikukat pedig
kritikusabb szemmel olvassa majd, mert a róluk vagy a műveikről rajzolt
karikatúra nemcsak mulattat, hanem jellemez és ítéletet is mond. A Nevető
Parnasszus valóban ?mindenki magyar írót? szeretne kicsúfolni: a XX. századnak
csaknem mindegyik olyan jelentős vagy érdekes íróját és költőjét ? a határainkon
túl élőket is ? kinevetteti, akiről paródiát írtak. Ebben a tekintetben a
legteljesebb paródiaantológia eddig, mely nemcsak a pardóiáké, hanem a
parodistáké is, a Borsszem Jankó ismeretlen parodistájától és Karinthy
Frigyestől kezdve a maiakig: Bárány Tamásig, Benjámin Lászlóig és Kolozsvári
Grandpierre Emilig. És hogy minél több összehasonlításra nyíljék alkalom, s hogy
minél szórakoztatóbb és tanulságosabb legyen mind az olvasók, mind az írók
számára, ugyanarról az íróról vagy költőről több paródiát közöl, lehetőleg
más-más parodista tollából, ezzel is arra törekedve, hogy minél méltóbban töltse
be a ?hasznos, derék, kedves kulturális? szerepet.