A Sorsvirág teljesen önálló, kerek regény. De mégis: a Viharvirág egyenes
folytatása. Ott kezdődik, ahol a másik végződik. Az 1848-49-es szabadságharc
vidám hőseit: a bujdosó honvédtisztet és menyasszonyát elkíséri ? évekig ? a
rémuralom napjaitól a Kossuth-várás izgalmain át az osztrák önkényuralom
látszólagos megszilárdulásáig. Több benne a szerelem, a kaland, a költészet. De
benne van az a bonyodalmas kor is, amelynek nemzetgyilkos galádságai annyi
életveszélyes kanyargóra kényszerítették kettőjük sorsát és szenvedélyes, tiszta
szerelmüket is. E komor kor írói megrajzolására tudtommal elsőként vállalkoztam.
Szép, nehéz, felelősségteljes írói feladat volt? A regény szereplői közül én
csak honvédtiszt nagyapámat ismertem. Versíró diák voltam már, mikor eltemettük
a Rima-parti temetőben? A nagy időkről regélve, sokszor elbúsongta, hogy nem
írathat rám örökséget. A század végén minden pénzét is kicsalta tőle egy
megnyerő modorú, szélhámos iparlovag, és megszökött Amerikába. Nagyapám szegény
ember lett, veteránnyugdíjából élt már, el kellett adnia a két városi házát,
többholdnyi kertjét, és a város határán túl, egy falusi házban húzódott meg.
Többé alig járt emberek közé. Velem, kedvenc unokájával vigasztalódott. Nekem
mesélgetett csupán. De néha el-elkomorodott: ?Nem hagyhattam rád semmit.?
Kedves, jó nagyapám, dehogynem hagytál!