?Ez a kisded művecském? ? így kezdi, szelíd iróniával, amely aztán az egész
könyvön végigárad, hol a sorok közt bujkálva, hol expressis verbis a fölszínre
bukkanva, vaskos könyvét a szerző. Természetes, hogy szívéhez nőtt ez a
megtermett-dalmahodott kisded?. Hisz a benne közreadott anyag része annak a
világnak, amelyben évtizedek óta benne él, amelynek kutatására, megismerésére,
föltárására tett erőfeszítéseit ritka szép siker koronázta a közelmúltban is:
Zolnay László régész-feltárója volt a világhíressé lett budavári
gótikus-előreneszánsz szoborgalériának. E nagy jelentőségű lelet feltalálásának
és feldolgozásának körülményeit is megismerheti az olvasó e könyv lapjain. De
Zolnay kutatásainak csupán egyik színtere a régészeti ásatások ?terepe?, a másik
? talán kevésbé méltányolt, ámde nem kevésbé jelentős ? : a könyvtár és az
irattár. A magyar középkor anyagi és szellemi kultúrájának írott és
kézzelfogható emlékeit e két nagy forrásvidékről gyűjtötte össze.
?Újdondász-ódondásznak? nevezi magát egy helyütt e könyvben: természetes, hogy a
régiség kutatóját elsősorban az érdekli, ami a múltból újdonságszámba mehet a
jelen számára, tehát amit maga tár, fedez fel; de nem csak az! Hisz a
nagyközönség számára temérdek dolog ismeretlen a múltból, amit a szakemberek
ismernek, vagy legalábbis ismerhetnek, mert esetleg hetven-nyolcvan évvel
ezelőtt már publikálták valamelyik tudományos közlönyben, vagy akár könyvben is:
az átlagolvasóhoz ezek a művek ma már aligha juthatnak el. Szükséges hát a
konkrét történelmi ismeretanyag időnkénti újraközlése is. Zolnay László könyve ?
a szenzációs újdonságok szöveggel és képpel történő bemutatása mellett ? erre a
fontos művelődési feladatra is vállalkozik.